back to top
KezdőlapFormula 1Már jövőre új pontrendszer jöhet az F1-be, de véleményes, hogy ettől lesz-e...

Már jövőre új pontrendszer jöhet az F1-be, de véleményes, hogy ettől lesz-e izgalmasabb a versenyzés

-

A Kínai Nagydíj hétvégéjén derült fény arra az előterjesztésre, amely szerint a Forma-1 ismét a pontrendszer megváltoztatására készül – a tervezet szerint már nemcsak az első 10, hanem az első 12 helyezettet jutalmaznák.

Az Autosport értesülései szerint az ötletet elsősorban a kisebb csapatok támogatják, akik idén a kárvallottjaivá váltak annak, hogy alighanem példátlan módon két egyenlő csoportra oszlott a mezőny az erőviszonyok tekintetében. Ez azzal jár, hogy ha a Red Bull, a Mercedes, a McLaren, a Ferrari és az Aston Martin pilótái mind zavartalanul befejezik a futamot, akkor ki is sajátítják mind a tíz pontszerző helyet. Az idei szezonból eddig lezajlott öt verseny képe alapján a másik öt csapatnak tényleg csak akkor volt esélye az utolsó pontokat elcsípni, ha a mezőny első feléből valaki nem ért célba – vagy Lance Stroll kalamajkába keveredett.

Az erőviszonyok persze 2023-ban is hasonlóan mutattak, de ennyire markáns koránt sem volt a kétosztatúság, hiszen akkor az Alpine középmezőnybeli státusza, a McLaren év eleji gyengélkedése, az Aston év végi visszaesése, valamint mások alkalmi remeklései még kellő változatosságot vittek a pontosztozkodásba.

Idén sem biztos, hogy minden így marad, de csupán négy hétvégének elég volt eltelnie ahhoz, hogy napirendre kerüljön az F1-es pontrendszer megváltoztatása, amelynek célja a mezőny közepén és második felében csatázók nagyobb jutalmazása. Amennyiben elfogadnák a javaslatot, már az első 12 helyen befutó pilóta kapna pontot a jelenlegi első 10 helyett, ám a pontmennyiségben csak a 8. helytől kezdődően jönne változás a mostani rendszerhez képest. Efölött maradnának a jelenlegi értékek, a győzelemért tehát továbbra is 25 egység járna, az alsóbb traktusokban azonban megjelenne a jelenleg nem létező 5 és a 3 pontot érő pozíció.

A pontrendszer tervezett változása:

Helyezés

Jelenlegi pont

Tervezett pont

1

25

25

2

18

18

3

15

15

4

12

12

5

10

10

6

8

8

7

6

6

8

4

5

9

2

4

10

1

3

11

0

2

12

0

1

 

A tíz pilótát jutalmazó rendszer 2010-ben lépett életbe, de 2019-ben a leggyorsabb körért járó pont, valamint 2021 óta a sprintversenyek révén is módosult a pontszabály.

Az Autosport tudomása szerint a csapatok között nem részesül egységes támogatásban ez az új előterjesztés, ám az F1 Bizottság jövő heti ülésén elég csupán a tízből hat istállónak mellette szavaznia, amennyiben az F1 és az FIA képviselői egyöntetűen támogatják az ötletet, ebben az esetben pedig már 2025-től életbe léphet az új pontrendszer.

Amikor persze már egyáltalán nem biztos, hogy pont ugyanilyen kétosztatú lesz a mezőny, s ilyen égető szükség lenne a 11. és a 12. helyezett díjazására.