KezdőlapFormula 1Felhajtás az volt, de verseny csak a legvégén: Verstappen nyert Miamiban

Felhajtás az volt, de verseny csak a legvégén: Verstappen nyert Miamiban

-

A Forma-1 történetének első Miami Nagydíja zajlott le vasárnap, a Hard Rock Stadium körül futó pályán.

Párás hőség fogadta a mezőnyt a versenyen, melyre megszámlálhatatlan mennyiségű celebritás is kíváncsi volt. Csak hogy párat említsünk a teljesség igénye nélkül, ott volt például David Beckham, Tom Brady, Michael Jordan, Michelle Obama, Kathryn Hahn, Ashton Kutcher, James Corden, Lindsey Vonn, Michael Douglas…

Mindenesetre az első rajtsort a Ferrari bérelte ki az 57 körös versenyre, Leclerc-Sainz sorrendben. Mögöttük a két Red Bull foglalt helyet: Verstappen és Pérez, őket pedig Bottas és Hamilton követte.
A két Aston Martin a boxutcából várta a rajtot, a mezőny után, üzemanyaghőmérséklet probléma miatt.

Rajt

Verstappen jól jött el a rajtnál, Sainzcot meg is tudta előzni, míg Leclerc gyorsan meglógott az élen.

Miami Nagydíj rajt
Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool

Hamilton a 8. helyre esett vissza, míg Alonso 4 helyet javítva a 7. helyre jött fel, miután ők ketten a rajtot követően kissé össze is értek.
Később azonban Hamilton visszavette a 7. helyet a spanyoltól, majd Gasly-t is megelőzte, és üldözőbe vette egykori csapattársát, Valtteri Bottast.

A 8. körben az első kiesés is megtörtént: Zhou technikai okokból feladni kényszerült a versenyt.

Verstappen az élre állt

Mindeközben Verstappen felzárkózott Leclerc-re és a 9. kör kezdetén meg is előzte a monacóit.

Max Verstappen, Charles Leclerc
Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool

A Haasok, Tsunoda és Alonso cserélt kereket legelőször, a 13 kört követően.

A 20. körben a 4. helyen álló Pérez arra panaszkodott, hogy motorerőt veszített, ám mérnöke azt állította, hogy ők úgy látják, hogy minden rendben van. Végül más beállításokat javasoltak a mexikóinak, aki ez után arról számolt be, hogy újra van erő a motorban. Ekkorra azonban már több, mint 4 másodperccel volt lemaradva az előtte haladó Sainzhoz képest.

Az élmezőnyből Leclerc járt kint kerékcserén elsőként, a 25. körben. A 4. helyre tért vissza. Egy körrel később így tett Verstappen is, majd az azt követőben Sainz és Pérez is. Sainz ezúttal is pechesnek bizonyult, a jobb első kereke lassan ment fel a helyére, így fontos másodperceket bukott.

A kerékcserékkel…

…azonban az élen visszaállt a korábbi sorrend: Verstappen, Leclerc, Sainz, Pérez. Mögöttük Russell haladt, aki még nem cserélt kereket, mégis jobb köröket futott, mint a már új gumikon lévő csapattársa, Hamilton. A két Mercedes között pedig Bottas tanyázott a 6. helyen.

A nem túl eseménydúsan alakuló versenyen a 31. körben Vettel mutatott be egy szép előzést. Ennek szépséghibája csak annyi, hogy ezt a 12. helyért tette, Magnussennel szemben. Ez után azonban több hibája is volt a négyszeres világbajnoknak, vissza is esett a 15. helyre.

A 41. körben történt esemény. Mondhatnánk, hogy végre, de ez nem egy látványos előzés volt, hanem egy ütközés. Gasly Norrisszal akadt össze. A francia küszködött az AlphaTaurival, majd mikor Norris mellé érkezett hátulról, Gasly hozzáért a McLaren jobb hátsó kerekéhez, ami azonnal defektet kapott és az autó többszöri pörgés után állt meg.

Biztonsági autós fázis lépett életbe, így Verstappen előnye eltűnt, Russell pedig minimális veszteséggel tudott kereket cserélni és a 7. helyre tért vissza, Hamilton mögé.

Mindeközben Alonso 5 másodperces büntetést kapott, mert a 40. körben ütközött Gasly-vel.

A 47. körben kapcsolhatott ismét versenytempóra a mezőny. Az indítás után Pérez rögtön támadta Sainzcot, de végül a spanyol meg tudta tartani a 3. helyét.

Az 50. körben Russell Hamiltont támadta, ám közvetlenül előttük Bottas hibázott, így a két Mercedes meg tudta előzni a finnt. Ezt követően Russell megelőzte csapattársát is.

Ezalatt az élen Leclerc utolérte Verstappent és elkezdte támadni a regnáló bajnokot.

Pérez közben támadta Sainzcot, de elfékezte, így ismét lemaradt a spanyolról.

Az 55. körben a hátsó traktusban Mick Schumacher reptette meg kissé Vettel Aston Martinjának hátulját. Vettel ki is esett a versenyből.

Leclerc végül nem tudta megelőzni Verstappent, így a holland nyerte meg az első Miami Nagydíjat, Leclerc és Sainz előtt.

Végeredmény:

# Versenyző Csapat Lemaradás
1 Max Verstappen Red Bull
2 Charles Leclerc Ferrari 3.786
3 Carlos Sainz Ferrari 8.229
4 Sergio Perez Red Bull 10.638
5 George Russell Mercedes 18.582
6 Lewis Hamilton Mercedes 21.368
7 Valtteri Bottas Alfa Romeo 25.073
8 Esteban Ocon Alpine 28.386
9 Fernando Alonso Alpine 32.128
10 Alex Albon Williams 32.365
11 Daniel Ricciardo McLaren 35.902
12 Lance Stroll Aston Martin 37.026
13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 40.146
14 Nicholas Latifi Williams 49.936
15 Mick Schumacher Haas 1:13.305
16 Kevin Magnussen Haas 1 kör
17 Sebastian Vettel Aston Martin kiesett
Pierre Gasly AlphaTauri kiesett
Lando Norris McLaren kiesett
Zhou Guanyu Alfa Romeo kiesett