Egy Redditre feltöltött poszt tanúsága szerint a Kínai Nagydíj egyik VIP-vendége kémkedett egy kicsit, amiből kiderült, milyen óriási a Red Bull hátránya egy bizonyos területen.
Mint az általában egy új szabályrendszer elején lenni szokott, a 2026-ban debütáló szabályok kezdetén a csapatok nagy része küzd azzal, hogy a minimum súlyhatár közelébe (vagy az alá, hogy ballasztokkal javítson az autó egyensúlyán) kerüljön. A Williamsről például köztudott, hogy igencsak túlsúlyos (sajtóhírek szerint 20-25 kg-mal van a határ fölött), de most bizonyítást nyert, hogy a topcsapatok egyike is hatalmas súlyfelesleggel küzd.
Az idei évről 800 kg-ról 768 kg-ra (pilótával együtt) csökkentették a Forma–1-es autók minimum súlyhatárát, ami még úgy is jelentős, hogy azok rövidebbek és keskenyebbek lettek és a gumik mérete is csökkent, hiszen ekközben az akkumulátor mérete nőtt. Az ugyanakkor a csapatok féltve őrzött titka, hogy pontosan mennyit nyom az autójuk, így ezzel kapcsolatban általában csak jól értesült tippekre lehet támaszkodni.
Kínában azonban az említett VIP-vendégnek sikerült lefotóznia az FIA mérőhídjánál levő képernyőt, így több autó esetében kiderült, hogy hány kg-t nyomott. Mivel ez ballasztokkal együtt értendő, az autók tényleges súlyát továbbra sem ismerjük, ám azt igen, hogy a Red Bull közel 20 kg-mal nehezebb, mint a McLaren és a Ferrari, illetve pontosan 20-szal nyom többet, mint az Alpine.
A lefotózott autósúlyok:
Red Bull: 716,5 kg
Ferrari: 698,5 kg
McLaren: 697,5 kg
Alpine: 696,5 kg
Mivel a versenyzők súlyát ballasztokkal 82 kg-ig kiegyenlítik, ezek a súlykülönbségek valósak, az RB22-est tehát minél gyorsabban fogyókúrára kell fogni, hiszen az ökölszabály szerint – ez nyilván pályafüggő is – 10 kg felesleg körönként 3 tizedet jelent, azaz a Red Bull jelenleg körülbelül fél másodpercet veszít körönként azon autókhoz képest pusztán a súlyából fakadóan, amelyek el tudják érni a minimumtömeget.
