Max Verstappené lett a pole pozíció a Bahreini Nagydíj időmérőjén. Mellőle csapattársa, Sergio Pérez indulhat, miután Charles Leclerc a bokszban maradt az utolsó próbálkozásoknál. Fernando Alonso megelőzte mindkét Mercedest.

A tesztelés és a három szabadedzés után eljött az igazság pillanata, hiszen megrendezték a Bahreini Nagydíj időmérőjét, ahol már senki nem rejtegethette az esetleges tartalékait. A gyakorlások alapján Max Verstappen és Fernando Alonso küzdelmére lehetett számítani a pole pozícióért, míg a Ferrari és a Mercedes meglehetősen esélytelennek tűntek előzetesen.

Formula 1@F1

We are GO for the first qualifying session of the year! 😍

Follow along here 👉 #F1

Miután elindult a Q1, a két AlphaTauri ment először pályára, őket pedig a Ferrarik követték. Itt máris jött az első érdekesség, hiszen Charles Leclerc és Carlos Sainz is a közepes abroncsokon hagyta el a garázsát. A monacói pilótának azonban nem indult jól a kvalifikáció, ugyanis előbb blokkolta a jobb első kerekét, majd lerepült egy darab az autójáról.

Formula 1@F1

🚩 RED FLAG 🚩

The Q1 action is halted after just a few minutes

Charles Leclerc's first timed lap doesn't go to plan, with two small pieces of bodywork coming off his car#BahrainGP #F1

Utóbbi miatt kisvártatva megszakították a körözést, így az érdemi kört nem teljesítő Leclerc-t leszámítva hárman iratkoztak fel az eredményjelzőre. Az élen Cunoda Juki állt 1:32.132 másodperccel, 276 ezreddel megelőzve Sainzot, és további 441-gyel Nyck de Vriest. Körülbelül 7 perces várakozás után aztán újraindult az időmérő, és a mezőny tagjainak 13:23 másodpercük volt kiharcolni a továbbjutást.

Formula 1@F1

De Vries behind 🤝 Debris behind#BahrainGP #F1

Ekkor már mindenki pályára gurult, és a jelek szerint Leclerc Ferrariját is sikerült helyrehozni. Alonso és Verstappen közül elsőre előbbi volt a gyorsabb, de ez messze nem volt elég a vezetéshez. Az élre ugyanis az immáron lágyakon autózó Sainz ugrott 1:30.993-mal, 64 ezreddel megelőzve George Russellt, és további 37-tel Leclerc-t. Alonso lemaradása 161 ezred volt honfitársához képest, Verstappené pedig 302, míg Sergio Pérez és Lewis Hamilton közvetlenül mögöttük álltak.

Formula 1@F1

Verstappen, then Alonso, then Leclerc, then Russell… then Sainz goes quickest!

We're only in Q1, but already the fight for P1 is hotting up 🥵#BahrainGP #F1

Lance Stroll simán ott lett volna a középmezőny elején, ám körét törölték, miután a 13-as kanyarban négy kerékkel elhagyta a pályát. Rajta kívül Nico Hülkenberg, Lando Norris, Oscar Piastri és Logan Sargeant álltak kieső helyen az utolsó próbálkozások előtt. A brit pilóta hátránya közel 4 tized volt a még éppen bennmaradó pozícióban lévő Pierre Gasly mögött.

Formula 1@F1

Lance Stroll's P6 effort is deleted for exceeding track limits

He'll get another run as the final minutes of Q1 tick away#BahrainGP #F1

Sainzot leszámítva az egész mezőny visszatért a végére. Stroll könnyedén továbbjutott, ahogyan Hülkenberg és bár épphogy, de Norris és továbbment. Sargeant ezredre azonos időt autózott a McLaren versenyzőjével, ám mivel az újonc teljesítette később a körét, ő már kiesett. Hasonló sorsra jutott Gasly, Kevin Magnussen, Piastri, valamint De Vries is, a francia pilóta körét ráadásul törölték, így az utolsó helyről kezdi meg a futamot. Az első négyben nem változott a sorrend, ugyanis hamar kiderült, hogy nincs szükségük a javításra, ezért ők nem erőltették. Hamilton ugyan csak a tizenharmadik helyen zárta a Q1-et, de valójában egy pillanatig sem volt veszélyben.

Formula 1@F1

Lando Norris and Logan Sargeant clock the EXACT same lap time! 🤯

Sargeant drops out in P16, with Norris having posted his 1:31.652 effort earlier – and goes through in P15#BahrainGP #F1

A Q2-ben 2 és fél percig senki nem ment ki a bokszból, aztán persze benépesült a pálya. Az első próbálkozások során a Red Bull ezúttal már megmutatta, hogy miért őket tartották a legjobbnak: Verstappen három lila szektort autózva, 1:30.503 másodperccel került az élre, 243 ezreddel megelőzve Pérezt, és további 155-tel Hamiltont, mögöttük pedig Russell, Alonso Sainz és Leclerc volt az élmezőny sorrendje. Hozzá kell tenni, hogy ebből a névsorból egyedül a Ferrarik voltak használt gumikon, a többiek mind vadonatúj lágyakat tettek fel.

Formula 1@F1

Verstappen smashes a 1:30.503 lap out of the park to to go top of the pile in Q2 ⚾️

He's followed by Perez, Hamilton, Russell and Alonso#BahrainGP #F1

Ami a kieső pozíciókat illeti, Csou Kuan-jü, Stroll, Esteban Ocon, valamint Cunoda Juki voltak veszélyben. A négy név nem véletlen, hiszen Alexander Albon csak később gurult pályára, így ő akkor teljesített mért kört, amikor senki más nem volt kint. A thai versenyző azonban hibázott, és be sem fejezte körét, hanem visszatért a bokszba, így ő idő nélkül búcsúzott.

A többiek közül egyedül a Red Bullok maradtak a garázsban, a többiek visszatértek. Csou és Cunoda végül az utolsó két helyen végeztek, Stroll és Ocon viszont továbbment, előbbi csak a tizedik helyen, kiütve ezzel Norrist. A brit pilóta mögött Valtteri Bottas zárt. A Q2-t az új abroncsokon visszatérő Leclerc zárta az élen, 221 ezreddel megelőzve Verstappent, Pérezt pedig Russell, Hamilton, Sainz és Alonso is felülmúlta.

Formula 1@F1

ELIMINATED IN Q2

NorrisBottasZhouTsunodaAlbon#BahrainGP #F1

A Q3-ra csak a Ferrariknak és a Red Bulloknak maradt két szett új gumijuk, és rajtuk kívül csak Stroll próbálkozott az utolsó szakasz első felében. Verstappen 1:29.897-tel nyitott, amivel 103 ezreddel múlta felül Leclerc-t. Péreznek 234, míg Sainznak már 464 ezred volt a hátránya vele szemben, míg Stroll több mint 2 másodperccel maradt el, vagyis nem autózott értékelhető kört.

Formula 1@F1

Leclerc is out of the car early, leaving Verstappen P1 with a 1:29.897#BahrainGP #F1

A többieknek csak egy dobásuk volt. Alonso a negyedik, míg Russell a z ötödik helyre jött fel, Hamilton viszont nem tudta megelőzni Sainzot. Ekkor jött az újabb fordulat, ugyanis Leclerc nem tért vissza a pályára, mivel friss lágyakon akar rajtolni vasárnap. Ennek következtében Verstappen maradt az élen, Pérez pedig megelőzte  a monacói versenyzőt. Sainz visszajött a negyedik helyre, a Mercedesek mögött pedig Stroll, Ocon és elvett köre miatt Hülkenberg lett a sorrend.

A Bahreini Nagydíj időmérőjének végeredménye

Formula 1@F1

PROVISIONAL CLASSIFICATION

Here's how everyone crossed the line in our first qualiying session of the season!#BahrainGP #F1