back to top
KezdőlapFormula 1FIA: A kritikák nagyon megviselték Michael Masit

FIA: A kritikák nagyon megviselték Michael Masit

-

Peter Bayer, az FIA új Forma-1-es vezetője, elmondta, nagyon megviselte Michael Masit az a „nyilvános ellenségeskedés”, amit kapott.

Miután Charlie Whiting tragikus hirtelenséggel elhunyt, az ausztrál lépett a helyére. Az első két évében szinte láthatatlannak bizonyult, ám a 2021-es szezon egyes fordulóinak főszereplőjévé vált.

Abu Dhabiban telt be az a bizonyos pohár többeknél, ugyanis a versenyigazgató csak a két éllovas között biztosította a versenyzést az utolsó körben. A lekörözött pilóták egy része vehette vissza csak a körét (akik Lewis Hamilton és Max Verstappen között voltak), míg a többieknek a helyükön kellett maradniuk.

A Szövetség azóta vizsgálatot indított, ám eredmény még nem született. Bayer ugyan elhintette, hogy Bahreinben akár egy másik versenyigazgató is vezetheti az eseményeket, ugyanakkor hozzátette: Masit megviselték a történtek.

„Ha pandúr vagy, ritkán szimpatizálnak veled. A közösségi médián érkező reakciók tették elviselhetetlenné az egészet. Őket semmi sem állítja meg, ezt Latifi halálos fenyegetésein keresztül is láthattuk. Michael (Masi) ugyan nem rendelkezik saját fiókkal, viszont más felületeken látta a hozzászólásokat és az üzeneteket. Nagyon megviselete őt ez. A beszélgetéseink során biztosítottam őt a Szövetség támogatásáról, és tudattam vele: szeretnénk továbbra is együtt dolgozni veled, de szükségem van a megértésedre is a vizsgálat miatt” – nyilatkozta Bayer a Motorsport-Total.com-nak.

Nemcsak a közönség reakciója okozott problémákat Masinak. A csapatfőnökök könyörgései, és kérései sem segítettek a helyzeten. Tavaly bejátszották azokat a beszélgetéseket is, amik a versenyirányítás és a pitwall között zajlottak. A szezonzáró során hol a Red Bull vezetője, hol pedig a Mercedes csapatfőnöke akart kicsikarni az alakulatuk számára kedvező döntéseket a versenyigazgatótól. A könyörgést és a befolyásolást a rajongók is hallották, csakúgy, mint a korábbi bartert.

,,A csapatfőnökök többé nem avatkozhatnak bele a dolgokba ezen a csatornán. Ugyanakkor a csapatmenedzserekre ez nem vonatkozik, mivel nekik lehetőséget kell biztosítani arra, hogy feltegyék a kérdéseiket.”