back to top
KezdőlapFormula 1Folytatódnak a személycserék az FIA-nál

Folytatódnak a személycserék az FIA-nál

-

Nem csitul a távozási hullám, újabb két szakember távozott az FIA kötelékéből. 

Ezúttal Pierre Ketterer és Edward Floydd hagyta ott a szervezetet, írja az Autosport, előbbi a kormányzási és szabályozási ügyek igazgatója, utóbbi a kereskedelmi jogi ügyek legfőbb vezetője, kiemelt tanácsadó volt.

Ketterer 2010 óta dolgozott a Nemzetközi Automobil Szövetségnél, és már az is kiderült, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál dolgozik tovább. Az elmúlt közel másfél évtizedben jó hírnévre tett szert a sportágon belül, a 2026-ig érvényes Concorde Agreementről zajló tárgyalások során ő képviselte az FIA-t.

Az esetében viszont fontos különbség a közelmúltban távozó szakemberekhez képest, hogy Ketterer egyszerűen új kihívásokra vágyott és a sportvezetés más területén is szeretné kipróbálni magát. „Keserédes pillanat ez számomra, mert sajnálom, hogy elhagyom a motorsportot, az eddigi kollégákat és barátokat” – mondta az Autosportnak.

Az elmúlt hetekben, hónapokban távozók közül a korábbi sportigazgató Steve Nielsenről tudjuk, hogy neki elege lett az FIA működéséből, amit Bin Szulajm felügyel. Rajta kívül Deborah Mayer, Tim Goss, Alessandra Ciliberti hagyta el a szervezetet valamilyen vezetői pozícióból. Az elnök hangsúlyozta, hogy a szervezeti átalakításokat a célokhoz való igazodás mozgatja, és ennek részeként új főnököt neveztek ki a jogi ügyek vezetésére Paul O’Dowd személyében.

Kifakadt az FIA elnöke: Tudom, ki áll a támadás mögött, és kinevetem