back to top
KezdőlapFormula 1Folytatódott Leclerc monacói pechszériája, rajtbüntetést kapott

Folytatódott Leclerc monacói pechszériája, rajtbüntetést kapott

-

Minden Forma-1-es pilóta imádja a hazai versenyét, de Charles Leclerc-nek soha nem volt egy jó monacói versenyhétvégéje sem. Ez most sincsen másképp, mivel az FIA bűnösnek találta őt, és egy 3 rajtbüntetéssel sújtotta őt Lando Norris feltartása miatt.

Norris keményen megbüntetné az őt feltartó Leclerc-t

A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a Ferrari monacói pilótája a 3. helyet szerezte meg a hazai időmérője során. Azonban az utolsó Q3-as próbálkozása után feltartotta a gyors körét teljesítő Lando Norrist az alagútban. A McLaren brit pilótájának emiatt el kellett vennie a gázról a lábát, és így már nem is tudott javítani az addigi pozícióján.

Leclerc rajtbüntetése azt jelenti, hogy így csak a 6. helyről kezdheti majd meg a Monacói Nagydíjat. Az eset nagy nyertesei pedig Esteban Ocon, Carlos Sainz és Lewis Hamilton, akik a döntés értelmében egy pozícióval előrébb kerülnek a rajtrácson.

A stewardok szerint „a feltartás elkerülhető lett vona, ha Leclerc-t időben tájékoztatja a csapata az érkező Norrisról”, és „így akár már az alagút előtt félreállhatott volna”, hogy ne akadályozza a mögötte lévő McLarent.

Még nincs vége a drámának, változhat a top3 a monacói időmérő után