KezdőlapFormula 1Gasly: Nem volt nehéz Hamiltont magam mögött tartani

Gasly: Nem volt nehéz Hamiltont magam mögött tartani

-

Pierre Gasly saját elmondása szerint nem tett meg óriási erőfeszítéseket annak érdekében, hogy maga mögött tartsa Lewis Hamiltont az Emilia Romagna Nagydíj során.

A hétszeres világbajnok Mercedes pilótának rendkívül frusztráló versenye volt Imolában, miután a 65 kör túlnyomó részét a francia AlphaTaurija mögött töltötte el. Hamilton bárhogyan próbálkozott, nem volt meg a kellő tempója ahhoz, hogy maga mögé utasítsa Gasly a Villeneuve sikán felé menet.

A brit klasszist – aki már lemondott az idei világbajnoki címről – az sem segítette, hogy az egyszeres futamgyőztes Gasly is nyithatta a DRS-ét az előtte autózó Alex Albon miatt. A fiatal francia a futam után többek között a Hamilton való csatájáról is beszélt és elmondta, hogy csapdában érezte magát a Williams és a Mercedes szendvicsében.

„Erről szólt a versenyem túlnyomó része” – mondta az AlphaTauri franciája. „Hamilton be volt szorulva mögé, én pedig nem tudtam mit kezdeni az előttem autózó Williamsszel. Egyszerűen vonatoztunk.”

„Emiatt nem is volt egy izgalmas futamom, ami rendkívül frusztráló. Még a DRS segítségével sem tudtam előkészíteni egy manővert sem. Az időmérőn hibáztunk, ami miatt hátulról kellett rajtolnunk. Ilyenkor mindig nehéz a dolga az embernek és úgy gondolom, a hibánknak bőven megfizettük az árát.”

A 2020-as Olasz Nagydíj győztese végül azt is hozzátette, hogy a folyamatosan nyitva lévő hátsó szárnya miatt „nem volt nehéz tartania Hamiltont”, aki végül csak a 14. helyen fejezte be a versenyt. Ez pedig annak fényében, hogy a csapattársát, George Russellt a negyedik helyen intették le, különösen fájdalmas.