Gene Haas csapattulajdonos elmondta, hogy Nikita Mazepin esetét belsőleg keményen szankcionálták, de a külsős kritikákat olykor kifejezetten szélsőségesnek találta. Az orosz pilóta továbbra is meglehetősen negatívan szerepel a hírekben, köszönhetően a közösségi médiában ismertté vált videójának, ahol egy nőnek fogdosta a mellét. Látszólag kéretlen volt ez a dolog, aminek komoly visszhangja lett. A csapat ugyanakkor kijelentette, hogy ez jó tanulság volt az ifjú Mazepinnek.

A csapatfőnök Günther Steiner a RACER.com-nak mesélte el, hogy az esetről csapaton belül tárgyaltak. Mazepin bocsánatot kért, Steiner pedig hiszi, hogy okult ebből a fenyítésből, amit hasznosíthat is a későbbi F1-es karrierje során. A csapattulajdonos azonban további információkat osztott meg erről:

“A válaszunk a tettére az volt, azt hiszem, hogy Günther közölte vele, hogy mekkora idióta volt, és azt, hogy ilyesmit nem tehet, mert ez teljességgel elfogadhatatlan.”

Gene szerint ugyanakkor a csapatot illetve egy 21 éves ifjút is érintő ilyen heves kritika sem helyénvaló. Hiszi, hogy pilótája megtanulta a leckét:

“Egyelőre ennyi ez a történet. A közösségi média minden bugyrából rendkívül erős véleményeket kapott, azt akarták, “végezzük ki” azért, amit tett, de nem hinném, hogy ez lenne a helyes megoldás.”