KezdőlapForma-1Giovinazzi az időmérős körein szeretne javítani a jövőben

Giovinazzi az időmérős körein szeretne javítani a jövőben

-

Az Alfa Romeo Racing újonca, Antonio Giovinazzi főként időmérő szimulációkat teljesített a szezon előtti teszteken, Barcelonában. A fiatal olasznak ez lesz majd élete első teljes szezonja a száguldó cirkuszban.

Habár Giovinazzi már rendelkezik Forma-1-es tapasztalattal, ugyanis 2017-ben ő helyettesítette a sérült Pascal Wehrleint a Saubernál. Azonban az olasz pilóta bemutatkozása elég látványos volt, sajnos rossz értelemben, ugyanis a Kínai Nagydíjon kétszer is ripityára törte a Saubert. Ez az eset már viszonylag régen volt és Giovinazzi már sokkal több tapasztalattal rendelkezik, mint akkor.

Kimi Räikkönen csapattársa a médiának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy főként az időmérős körökre koncentrált. Az olasz pilóta szerint sok fog majd múlni az időmérős teljesítményen, ezért is gyakorolta azt nagy bőszen.

„Azt hiszem, hogy még mindig van mit javítani a gyors köreimen,” – véli a Ferrari által támogatott pilóta. „A GP2-ben és Forma-3-ban is jól ment, azonban ez itt semmit nem jelent. Próbáltam tapasztalatot szerezni a pályán, azonban a versenyhétvégék lesznek majd a legalkalmasabbak arra, hogy belerázódjak az egészbe. Az egyik nagy probléma, amivel szembesültem az a C5-ös gumi volt, ugyanis szerintem ez a keverék nem éppen a legmegfelelőbb gumi erre a pályára.

„Ha az első szektorban túlzottan nyomod neki, akkor a harmadik szektorban rengeteg időt veszítesz. Meg kell tanulnom, hogy miként kell beosztani ezeket a keverékeket egy gyors kör során. Ezért is vagyok itt, hogy tanuljak, tapasztalatokat szerezzek és főként azért, hogy versenyezzek.

„A hosszabb etapokkal elégedett vagyok, az időmérő szimulációkkal viszont annál kevésbé, azonban most lesz némi időnk arra, hogy elemezzük az adatokat. A legtöbb tapasztalatot a versenyhétvégéken fogom majd szerezni, ugyanis még rengeteg dolgot kell megértsek,” – fejezte be a gondolatmenetet Giovinazzi, akinek köszönhetően újra látunk majd olasz versenyzőt a Forma-1-ben.