Kezdőlape-MobilityGrosjean átnyergelne Amerikába, már IndyCar csapatokkal tárgyal

Grosjean átnyergelne Amerikába, már IndyCar csapatokkal tárgyal

-

A Haas nem hosszabbította meg Romain Grosjean szerződését, így a francia más sorozatokban is nézelődik, most az IndyCar kapcsán nyilatkozott.

Eddig nem vonzotta az amerikai sorozat, mert nem akar oválokon versenyezni. A jövő évi menetrend azonban csak 4 ilyen verseny szerepel, ez jó lehet akár Grosjean számára is.

„Ez is egy lehetőség” – vallotta be a Haas versenyzője. – „Ha őszinte akarok lenni, nem aludta túl jól az elmúlt hetekben. Ez egy nehéz év a világnak, a gazdaságnak, szóval nem jó szerződés nélkül lenni.”

„Szóval igen körülnéztem az IndyCar környékén is. Fölvettem néhány emberrel a kapcsolatot, és volt köztük, aki pozitívan állt a dologhoz. Már bánom, hogy nem néztem meg a versenynaptárt előbb, és nem tudom, hogy csak ennyi ovál lesz.”

„Még így sincs veszve minden, ez is olyan dolog, amit megfontolok.”

Sok csapatnak van még üres ülése, így nem baj, hogy Grosjean mögött nem áll nagy szponzori háttér. Marcus Ericsson már pár éve szerepel a tengerentúlon, őt kérdezte az élményeiről.

Marcus Ericsson, Chip Ganassi Racing, IndyCar, racingline.hu
Ericsson új környezetében, Fotó: Chris Jones/IndyCar

„Nagy váltás lenne, de beszéltem Marcusszal, amikor ő ment ki, és neki tetszett. Azt mondta, más, de a pilótának több szerep jut az autóban.”

Hasonló cipőben jár, mint csapattársa, Kevin Magnussen, aki szintén kifejezte érdeklődését az amerikai élet iránt.

„Igen, van néhány olyan csapat, ami jobb a többinél, de mindenkinek van esélye futamot nyerni. Itt, mi Kevinnel nagyon jó kört raktunk össze, de csak 16-17. helyet szereztük meg az időmérőn.”

„Nehéz ezt feldolgozni, most szeretnék futamokat nyerni. Így az IndyCar is egy lehetőség.”

Majdnem biztos, hogy Grosjean jövőre nem jut üléshez a Forma-1-ben, így nagy kérdés, mi lehet a következő lépése. A Peugeot hiperautós programja Le Mans-ba csábítaná, de nemrég azt nyilatkozta, a Formula E is vonzó opció lehet számára.