back to top
KezdőlapFormula 1Gyászol az autósport is: elhunyt II. Erzsébet brit királynő

Gyászol az autósport is: elhunyt II. Erzsébet brit királynő

-

96 évesen, 70 év uralkodás után elhunyt Elizabeth Alexandra Mary, vagyis II. Erzsébet brit királynő, aki a második leghosszabb ideig regnáló uralkodó volt a világon.

A napokban már baljós hírek érkeztek a királynőről, miszerint nem szolgált jól az egészsége és orvosi felügyeletre szorult. Ma pedig bejelentették, hogy sajnálatos módon a brit uralkodó jobblétre szenderült.

Jelen volt a Forma-1 születésénél

Bár Erzsébet leginkább talán a lóversenyekért rajongott, azért a Forma-1-es istállók sem voltak idegenek számára. Bár F1-es versenyen talán csak egyszer járt, még uralkodásának kezdete előtt, a legelső Forma-1-es Nagydíjon, 1950-ben, Silverstone-ban, különböző okokból – de legtöbbször kitüntetés céljából – több F1-es versenyző is megfordult a rezidenciáján. Sőt ő pedig több alkalommal is meglátogatta a McLaren gyárát is, ahol – többek között – még Kimi Räikkönen is találkozott vele.

Embed from Getty ImagesEmbed from Getty Images

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jenson Button (@jensonbutton) által megosztott bejegyzés

II. Erzsébet brit királynő uralkodásának platina jubileumát ünnepelte idén a világ, beleértve az autósport közösségét is, hiszen a Forma-1 tíz csapatából hatnak az Egyesült Királyságban van a székhelye (hat és fél, mivel a Haasnak az USA-ban és a Királyságban is ban bázisa), a mezőnyben 3 brit versenyző szerepel, és eleve a Forma-1 bölcsője is az Egyesült Királyság. Ennek megfelelően júniusban mi is megünnepeltük a brit királynőt egy cikkel.

A brit uralkodó halálával egy hosszú és jelentős korszak zárult le Egyesült Királyság történetében.