Különös tábla jelent meg az F1-es Kanadai Nagydíj csapatparkolójában, ami egy olyan együttállást jelez, ami az eddigi kommunikációk alapján még nem is jött létre.
A Forma–1-es nagydíjhétvégéken a paddock közelében lévő zárt parkolókban a csapatok legfontosabb tagjainak saját, névre szóló helyük van: általában a két versenyző és a csapatvezető(k) esnek ebbe a kategóriába, akik rendre privát autóval, a hungaroringi példák alapján a forgalmi dugókat elkerülve gyakran rendőri felvezetéssel érkeznek meg a pályára. A parkolóban aztán előre elkészített hely várja őket, amit egy a nevüket és a csapatuk nevét tartalmazó tábla jelez.
Nos, Montrealban, a Kanadai Nagydíj helyszínén az egyik fotós, Kym Illman egy olyan parkolótáblát fényképezett le, amin a következő felirat áll: Jonathan Wheatley, Aston Martin.
Ilyen felállás viszont a Forma–1-ben az eddigi bejelentésekből kiindulva még nem létezik. Wheatley az Audi csapatfőnöke volt, ám márciusban váratlanul távozott a posztjáról (Allan McNish ült a helyére), és bár a korai értesülések arról szóltak, hogy a brit szakember az Aston Martinhoz tart, a silverstone-i istálló nem erősített meg semmi effélét. A dominók mindazonáltal összepasszolnának, hiszen az Astonnál Adrian Newey igyekszik szabadulni a csapatfőnöki poszttól, ami testhezálló lenne Wheatley-nek, a páros ráadásul közel két évtizeden át együtt dolgozott a Red Bull Racing vezetőségében.
Az elképzelhető két lehetőség egyike, hogy Wheatley ezen a hétvégén valóban megejti nagy belépőjét a paddockban az Aston Martin színeiben (csütörtökön nem volt jelen a pályán), ezesetben pedig megerősítést nyer, hogy a korábbi sejtés nem volt alaptalan. A másik opció, mint azt a fotós is megjegyzi, hogy hiba történt a parkolóban elhelyezett névtáblák készítésekor, és valójában nem tagja Wheatley az Aston Martinnak. Ebben az esetben viszont két hibát is el kellett követni, hogy ez összeálljon: tévedésből egy az F1-ben már két hónapja nem dolgozó személy nevét elővenni, valamint rossz csapathoz kapcsolni.
Alighanem hamarosan kiderül, mi az igazság.

