KezdőlapFormula 1Hamarosan megkaphatja Hamilton a lovagi címet

Hamarosan megkaphatja Hamilton a lovagi címet

-

Egy ideje már az foglalkoztatja a közönséget, hogy Lewis Hamilton vajon megkapja-e a lovagi címet, avagy sem, miután már hétszeres Forma-1-es világbajnok.

A brit uralkodó olyan polgári személyeket szokott manapság lovaggá ütni, aki jóhírét vitte az országnak, nagy eredményeket ért el brit színekben. Lovagi címet – és ezzel Sir megnevezést – rendre kapnak zenészek, színészek és sportolók is.

Eddig olyan F1-es személyiségek kaptak lovagi címet, és ezzel Sir megnevezést, mint Jack Brabham, Frank Williams, Stirling Moss, Jackie Stewart és Patrick Head.

Hamilton immáron a Forma-1 csúcsára ért, megosztva azt Michael Schumacherrel, aki szintén hét bajnoki címmel rendelkezik. Azzal kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények, valóban „jár-e” ez az elismerés a Mercedes versenyzőjének, vagy sem.

A legfrissebb információk szerint mindenesetre úgy néz ki, hogy Újévkor Hamilton megkapja a Sir megnevezést.

A The Sun szerint ez most már biztosan be fog következni, miután a brit kormány rendben találta a versenyző adóügyeit is, noha korábban voltak ellentmondásos dolgai.

Ilyen volt az, hogy egykori magánrepülőgépe a Man-szigeteken volt bejegyezve, ezzel mintegy 3,3 millió font adóbefizetéstől fosztva meg a briteket. Ezen kívül állítólag monacói állampolgárrá is vált, hasonló adózási okokból.

Ezek tükrében Hamilton fizetett ugyan adót az Egyesült Királyságban, csak bevételeinek töredéke után. Mindezek ellenére, egy 2019-es brit statisztika szerint Hamilton még így is az ország top 5000 adófizetője közé tartozik.