back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton "a világért sem hagyná ki" a Kanadai Nagydíjat

Hamilton „a világért sem hagyná ki” a Kanadai Nagydíjat

-

A hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont meglehetősen rosszul érintette az Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéjén az autója pattogását.

Hamilton a hétvége során arról számolt be, hogy a probléma miatt fájt a háta, és azt mondta utána, hogy össze kellett szorítania a fogait, hogy végig bírja a versenyt, melyen végül a negyedik helyen végzett.

A Mercedes F1-es főnöke, Toto Wolff felszólította az FIA-t, hogy avatkozzon be és találjon megoldást a problémára, mondván, hogy „valaminek történnie kell”, mivel több versenyző is jelezte a pálya eme problémáját.

Arra a kérdésre, hogy attól tart-e, hogy a fájdalom miatt Hamilton kénytelen lesz kihagyni a következő, kanadai futamot, Wolff igennel felelt.

Hamilton azonban hétfőn az Instagramon írt az állapotáról, és azt mondta, hogy bár a bakui futamot „keménynek” találta, és nehezen tudott aludni tegnap este, eszében sincs kihagyni a hétvégi Kanadai Nagydíjat.

„A hátam egy kicsit fáj és zúzódott, de szerencsére nincs semmi komoly” – írta Hamilton.

„Voltam akupunktúrán és fizioterápián Anggel [Angela Cullen, a fizioterapeutája], és úton vagyok a csapatomhoz, hogy együtt dolgozzunk a javuláson.”

„Tovább kell küzdenünk. Nincs jobb alkalom, mint a jelen, hogy összefogjunk, és össze is fogunk.”

„Ott leszek a hétvégén, a világért sem hagynám ki. Mindenkinek csodálatos napot és hetet kívánok.”