Lewis Hamilton ismét gyerekkoráról és annak megpróbáltatásairól beszélt.

A hétszeres világbajnok már többször elmondta, családja nem volt tehetős, így édesapjának több munkát is kellett vállalnia ahhoz, hogy támogatni tudja őt. Emellett az iskolában is sokan piszkálták anno a 36 éves pilótát. Ám Hamilton szerint ezek a dolgok csak erősebbé tették.

- Hirdetés -

Élete ugyanis akkor változott meg, mikor először gokartba ült:

,,Olyan erő volt bennem, amiről nem is tudtam. Az a növekedés, ami során képes voltam arra, hogy a könyökömet kint hagyjam, hogy felálljak és ne hagyjam azt, hogy félre toljanak és piszkáljanak, igazán felemelő volt. Úgy vélem, hogy emiatt tudok ilyen versenyző lenni most. Igen, a képességek is kellenek, de inkább azt mondanám, hogy ez az éhségből fakad. Ember, és én olyan hálás vagyok emiatt. Ha nem lett volna meg ez a küszködés, akkor most nem lennék olyan versenyző, mint amilyen most vagyok.” -nyilatkozta a Mercedes brit pilótája a Wirednak.

Egyre több sportoló nyílik meg azzal kapcsolatban, hogy sportpszichológus segítségét is kérték karrierjük bizonyos szakasziban. Hamilton azonban úgy érzi neki erre nincs szüksége.

,,Nem szeretem annak az ötletét, hogy valaki próbál szórakozni az elmémmel, mivel én erős vagyok. Tudom, hogy meg van bennem a kellő erő. Egész életemben megvolt.” -tette hozzá a regnáló világbajnok.

- Hirdetés -