Lewis Hamilton kijelentette, egy dokumentumfilmben részletesen beszámol a tavalyi hungaroringi fordulóról, amelyhez képest ég és föld a mostani helyzete. A hétszeres világbajnok azt is kikotyogta, hogy a pálya egyik kanyarját róla nevezik el.
Lewis Hamilton jobb helyzetben vág neki a Magyar Nagydíj hétvégéjének, mint amilyenre a legtöbben év elején számítottak. A hétszeres világbajnok idén ötször is felállhatott a dobogóra, ráadásul Montmelóban az első győzelem is meglett. Ha pedig azt nézzük, hogy az előző hungaroringi hétvégén hol tartott, akkor a különbség ég és föld.
A brit pilóta tavalyi idénye összességében sem volt egy fáklyásmenet, ám a hazánkban rendezett hétvége több szempontból is mélypontot jelentett számára. Ha csak a végeredményt nézzük, akkor mind az időmérőn, mind a futamon tizenkettedik lett. A versenyeket tekintve ez a Katari Nagydíjjal holtversenyben a legrosszabb eredménye, már ha a kieséseket és a kizárást nem számítjuk.
Az igazán riasztó azonban a kommunikációja volt. A kvalifikáció után „haszontalannak” titulálta magát, valamint arra célzott, hogy a Ferrarinak másik pilótát kellene igazolnia a helyére. Ez persze nem történt meg, és az idei évre nagyot fordult a világ. Hamilton – talán félig viccesen – megjegyezte, hogy egyszer majd felfedi az egy évvel ezelőtti hétvégével kapcsolatos részleteket.
„Egyértelműen büszke vagyok a csapat minden tagjára, és magamra is büszke vagyok, hogy sikerült kilábalnom abból a helyzetből, amelyben voltam – nyilatkozta. – Egy nap, amikor elkészül a dokumentumfilmem, mindent elmesélek majd erről a hétvégéről és arról, hogy mi vezetett oda, de igen, onnan indultam, ezen a héten pedig egy világ választ el a tavalyi szituációmtól. Hálás vagyok a csapatként elért fejlődésért, a kirakósnak az általam mozgatott darabjai összeállnak, és most itt vagyunk egy nagyszerű autóval, egy összességében remek csomaggal, amellyel harcolhatunk.”
Hamilton 2025-ös hungaroringi szereplése abból a szempontból mindenképpen meglepő volt, hogy több komoly rekordot is tart ezen a helyszínen. Itt állította fel az egyazon pályán elért legtöbb pole-pozíció rekordját, és ha vasárnap nyer, akkor az egyazon helyszínen aratott győzelmek számában beéri silverstone-i teljesítményét. Emellett összesen 487 kört töltött az élen Mogyoródon, aminél senki, semelyik pályán nem tud jobbat.
Éppen ezért felmerült, hogy esetleg róla nevezik el az egyik kanyart. Mint ismert, a hivatalos kanyarneveket pénteken fogják bejelenteni, ám a 41 éves versenyző a saját részét elspoilerezte. „Tudom, hogy ez fog történni” – jelentette ki. Hozzátette, önmagában ez nem sokat számít neki, hiszen Silverstone-ban sem ez jár a fejében, amikor átszáguld a Hamilton-egyenesen. Ugyanakkor büszkévé teszi, hogy részévé válik e nagyszerű pálya történelmének.

