KezdőlapFormula 1Hamilton egy ideje már nincs egyensúlyban: Nehéz az idei év

Hamilton egy ideje már nincs egyensúlyban: Nehéz az idei év

-

Lewis Hamilton az Instagram-oldalán írt arról, hogy már egy ideje küzd a mentális egészségének megőrzéséért.

Lando Norris mellett nemrég Toto Wolff is elmondta, hogy nem mindig érzi jól magát a bőrében. A mentálhigiéné fontosságára hívta fel a figyelmet, csakúgy, mint a McLaren brit versenyzője.

A hétszeres világbajnok a rajongói előtt tárta fel, mennyire nehezen érintették a világ dolgai idén. Őszintén mesélt arról, hogy egy ideje küszködik, ugyanakkor hozzátette: mindig van remény.

„Ez az év már így is nehéznek bizonyult, azokkal a dolgokkal, amik már megtörténtek. Nehéz néha pozitívnak maradni. Hosszú ideje küzdök mentálisan és érzelmileg, a folytatás folyamatos erőfeszítésekbe kerül. Ám tovább kell küzdenünk, ugyanis annyi mindent kell elérnünk és tennünk.”

Hamilton mindazonáltal kihangsúlyozta, senki sincs egyedül ezzel a problémával.

„Azért írom most ezt le, hogy elmondjam nektek: rendben van, ha így éreztek. Nem vagytok egyedül, és túl fogtok jutni ezen. Egy barátom emlékeztetett ma erre: olyan erős vagy, hogy bármit meg tudsz tenni. Amit csak akarsz. Bármire képesek vagyunk. Ne feledjünk hálát adni egy újabb napért, hogy felemelkedhessünk. Szeretetet és fényt küldök nektek.” – írta Instagram-sztorijába Hamilton.