KezdőlapFormula 1Hamilton elfelejtette, hogyan kell kezelni a rossz napokat

Hamilton elfelejtette, hogyan kell kezelni a rossz napokat

-

A Monacói Nagydíj alatt a címvédő Lewis Hamilton többször is panaszkodott a számára rosszul alakuló hétvége miatt. Ross Brawn tudni véli az okát is.

„Lewist felkavarta, ahogy Monacóban alakultak a dolgok, és ez a frusztráltság nyilvánult meg a versenyen, amikor a stratégiája sem alakult a legjobban.”

„Ő egy elszánt versenyző, így lehet arra számítani, hogy nem lesz boldog, amikor nem kedvezően alakulnak számára a dolgok. Nem volt ehhez szokva, kijött a gyakorlatból az ilyen helyzetek kezelésének terén.”

„Eléggé erősen fogalmazott, de biztos vagyok benne utólag máshogyan fog erre a hétvégére tekinteni. A Mercedes és Lewis jó ideje egy csapatot alkotnak, ismerik egymást, szóval meg fogják beszélni. Nem lesz ezzel gond.” – vetítette előre Brawn.

A brit Hamilton problémái mellett a garázs másik végében történtekről is szimpátiával emlékezett meg, hiszen nem Bottason múlt a kerékanya meghibásodása.

„Valtteri szintén szerencsétlen volt. Nem övé volt a legjobb autó, de jó formában volt, és esélyesnek tűnt a dobogóra a kiállás előtt. Nagyon ritkán fordul ez elő, egyszerűen nagyon szerencsétlen a helyzet.”