KezdőlapFormula 1Hamilton elmenekül a szenvedő Mercedestől? – főnöke reagált

Hamilton elmenekül a szenvedő Mercedestől? – főnöke reagált

-

Toto Wolff úgy véli, Lewis Hamiltont nem rettenti el az egyelőre küszködő Mercedes, és nem fog visszavonulni év végén. A csillagos istálló csapatfőnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még nem időszerű a 2024-es felállásról beszélni.

A Mercedes nagyon rosszul kezdte a 2023-as idényt, és egyelőre úgy tűnik, hogy a W14-es csak a negyedik az erősorrendben, hiszen a Red Bull és a Ferrari mellett az Aston Martin is előttük van. Bár vannak pozitív megnyilvánulások a csapat részéről, az is látszik, hogy elég nagy a baj Brackley-ben: Toto Wolff csapatfőnök koncepcióváltást sürgetett, George Russell akár a teljes idei szezont beáldozná a következő évért, míg Lewis Hamilton lényegében kijelentette, hogy a mérnökök tavaly nem hallgattak rá.

Hamilton visszaszólt, kikérte magának világbajnok honfitársainak megnyilvánulását

Hogy a gyenge teljesítményt milyen hamar tudják orvosolni, azt egyelőre nem tudni, így azt sem, hogy személyi fronton milyen következményekkel járhat. Hamiltonnak mindenesetre csak az idei év végéig szól a szerződése, és nemrég két világbajnok honfitársa, Damon Hill és Jenson Button is felvetette, hogy gyenge autó esetén a szezon végén visszavonulhat, amit ő egyébként kikért magának. A mostani teljesítmény láttán ismét felmerülhet ez a kérdés, de Wolff igyekezett elejét venni a találgatásoknak.

Hamilton megvádolta a Mercedest

„Úgy gondolom, hogy ő szerves része az istállónak, felkarolja a csapatot, és mindannyian összetartunk – nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen. – Nem hiszem, hogy ez megváltozik csak azért, mert volt egy újabb nagyon rosszul sikerült rajtunk. Nyolc konstruktőri és hat egyéni bajnoki címet nyertünk vele. Továbbra is kitart ez a kapcsolat.”

Persze akármilyen rosszul sikerült a szezonnyitó, még csak az idény elejénél tartunk, és ilyenkor még érthető módon mindenki bízik a fejlődésben. Ha azonban a továbbiakban is hasonló lesz a tendencia, akkor Hamilton és a csapat hozzáállása is változhat a folytatást illetően. Wolff azonban nem erre a forgatókönyvre akar gondolni, hanem a javulást fogalmazta meg célként.

„Szerintem túl könnyű lenne elveszíteni a versenyzőt, aztán pedig csak úgy bedobni a törölközőt – jelentette ki. – Mi nem ezt fogjuk tenni. Épp ellenkezőleg, csupán igazán mélyre kell ásnunk, és mindkét pilótának olyan autót kell biztosítanunk, amellyel valóban képesek harcolni [a győzelemért]. Láthatják, hogy mindent megtesznek a kocsival, amit csak tudnak.”

Bár eddig Hamilton és Wolff is azt hangsúlyozták, hogy a szerződéshosszabbítás aláírása szinte csak formalitás, a mostani idénykezdet aligha hozza közelebb a feltételezett bejelentés időpontját. Persze idő még mindig van, hiszen még csak március elejét írunk, és az osztrák üzletember is hangsúlyozta, hogy egyelőre nem időszerű a jövő évi felállásról beszélni.

Lewis Hamilton, Toto Wolff
Wolff szerint Hamiltont nem fogja megtörni a gyenge idénykezdet (Fotó: Mercedes AMG Petronas)

„Úgy gondolom, hogy amennyire nyílt vagyok azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell helyrehoznunk az autót, annyira nem fontos, hogy a 2024-es pilótahelyzetről beszéljünk – fogalmazott. – Ez még túl korai lenne. Mindannyiunknak egy irányba kell mennünk, ahelyett hogy bedobnánk a törölközőt: a versenyzőknek, a mérnököknek, és mindegyikünknek a vezetőségben. Mi nem ezt tesszük. Soha nem csináltunk ilyet, és nem is fogunk.”