KezdőlapFormula 1Hamilton is a büntetés szélére került a balesetét követően

Hamilton is a büntetés szélére került a balesetét követően

-

Rossz híreket kaptak a Mercedes drukkerei a Belga Nagydíjat követően. Lewis Hamilton Spában használt erőforrását ugyanis a brackley-i istálló visszaküldte Brixwoth-ba az óriási rajtbalesetét követően, hogy tüzetesen kivizsgálhassák azt.

A Mercedes hétszeres világbajnoka jól kapta el a rajtot és az első kanyarba már a 3. helyen fordul el és a Kemmel egyenesben Fernando Alonsót is megpróbálta elkapni. A brit kiválóság be is tette a Mercedesét a spanyol Alpine-ja mellé a Le Combes-ban, azonban miután túl korán zárta le a szöget, ezért a két világbajnok összeért, aminek következtében Hamilton versenygépe elemelkedett az aszfaltról és egy óriási csattanással tért vissza a földre.

A bajnoki címvédő istálló mérnökei rövidesen figyelmeztették is a rekordbajnokot, hogy az autó súlyos mértékben károsodott és emiatt Hamilton először elvette a gázt, majd megállította a W13-at a Blanchimont kijáratán.

A Mercedesből a balesetet követően füst kezdett el szivárogni, amiből arra lehetett következtetni, hogy Hamilton V6-os erőforrása akár komoly mértékbe károsodhatott. A stuttgarti márka egyik szóvivője elmondta, hogy az erőforrást már elküldték egy tüzetes kivizsgálásra a motor fejlesztő központjukba, Brixworth-ba és a mérnökok „komoly aggódnak” a kialakult helyzet miatt.

Ez pedig azért lehet fájó Toto Wolffék számára, mert pont Spában tették be Hamilton autójába az új erőforrást és pont az sérülhetett meg komolyabb mértékben. Az új erőforrással akár a szezon végéig is elmehetett volna a hétszeres bajnok, de így szinte biztosan nem ússza meg büntetés nélkül, ha nem tudják megmenteni a motort.

Ez pedig nem minden, mert Hamilton autójába nem kerülhet új MGU-K, MGU-H, központi elektronika és energiatároló egység sem, mert már ezekből is felhasználta az összes olyan elemet, amit még büntetés nélkül be lehet szerelni egy Forma-1-es autóba.

Nagy kérdés tehát, hogy ha szükséges, akkor a Mercedes melyik hétvégén fogja Hamiltont hátraküldeni a mezőny legvégére, hogy onnantól kezdve friss erőforrás elemekkel hajthasson majd idei első futamgyőzelmére.