A Ferrari nagyszabású bemutatót tartott Milánóban az idei F1-es szezon rajtja előtt, amelyen Lewis Hamilton és Charles Leclerc is színpadra, illetve autóba pattant.

Noha az F1 75 elnevezésű eseménnyel a sportág már megtartotta hivatalos szezonindító eseményét Londonban, és a mezőny már túlvan a bahreini tesztelésen, hogy a jövő hét végén az Ausztrál Nagydíjjal kezdetét vegye a 2025-ös szezon, a Ferrari rátett még egy lapáttal, és megadta a módját, hogy Milánó belvárosában bemutassa a Scuderia idei felállását.

A Piazza Castellón felállított színpadhoz és a környéken összerakott minipályához rengeteg drukker látogatott el, hogy élőben lássa Lewis Hamiltont, Charles Leclerc-t, valamint Frédéric Vasseur csapatfőnököt és Benedetto Vignát, a Ferrari vezérigazgatóját. Miközben mindegyikük meg is szólalt, a legnagyobb attrakciót természetesen Hamilton és Leclerc bemutatója jelentette a 2019-es Ferrarival, az SF-90-essel. A hétszeres világbajnok ezt az autót egyébként korábban még nem vezette, így a 2023-as, 2024-es és 2025-ös F1-es torpedó után egy újabbat írhatott fel a listára.

Természetesen a két pilóta nemcsak sétatempóban integetett a tifosinak, hanem azért gumit is égettek, amiről látványos fotók és videók készültek. Alábbi képgalériánkban előbbiek látható, lentebb pedig videókból szemezgettünk.

Charles Leclerc, Ferrari, bemutató, Milánó
Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Ferrari, bemutató, Milánó

Charles Leclerc, Frédéric Vasseur, Ferrari, bemutató, Milánó
Ferrari, bemutató, Milánó
Ferrari, bemutató, Milánó
Charles Leclerc, Ferrari, bemutató, Milánó
Charles Leclerc, Ferrari, bemutató, Milánó
Lewis Hamilton, Ferrari, bemutató, Milánó

Frédéric Vasseur, Ferrari, bemutató, Milánó

Ferrari, bemutató, Milánó, tifosi

Leclerc és Hamilton páros körzőzése:

Leclerc igen látványos dolgokat is csinált:

Hamilton egyedül füstöli a 2019-es Ferrari gumijait:

A két csapattárs a milánói utcákon:

Libabőrös képsorok – a Fratelli d’Italia, Olaszország nemzeti himnusza részben a Tifosi előadásában:

Hamilton Ferrari-sapkákat osztogat:

Leclerc is Ferrari-sapkákat osztogat:

Az eseményt teljes egészében ITT lehet visszanézni.