Miközben továbbra is fennállnak az eddigi kérdőjelek Lewis Hamilton és a Ferrari kapcsán arról, hogy mi is történt pontosan a Szingaoúri Nagydíj során, hiszen továbbra sem ismerhettük meg, hogy a hétszeres világbajnok és mérnöke között milyen kommunikáció zajlott az ominózus VSC-fázis során, amikor a 41 esztendős brit nem állt ki a bokszba, Bernie Collins szerint egy dolgot megmutattak a történtek. Mégpedig azt, hogy Hamilton és a csapat között nincs meg a megfelelő bizalom.
Az Aston Martin korábbi stratégája ezt a kijelentését arra alapozza, hogy a hétszeres világbajnok nem hajtott be a bokszutcába annak ellenére, hogy Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke szerint egyértelmű üzenetet kapott arra, hogy ezt tegye. A verseny után a hétszeres világbajnok nevében kiadott közleményben ugyanakkor már az szerepelt – és a Ferrari sajtóbeszélgetésére Vasseur is váltott és már ezt az álláspontot képviselte –, hogy Hamilton „elvétette” a bokszbejáratot, azaz nem szándékosan nem állt ki kerékcserére.
Így aztán nem zárható ki, hogy Collins érvelése olyasmira alapul, ami meg sem történt, ha viszont Hamilton valójában tényleg azért nem hajtott a bokszba, mert nem értett egyet a döntéssel, akkor a szakember okfejtésében is lehet ráció, már csak azért is, mert a mostani esettől függetlenül is előfordultak már olyan szituációk, amelyekben a hétszeres világbajnok szembement a Ferrarival.
„Ez tágabb értelemben azt mutatja, hogy Lewis nem bízik a Ferrari csapatában – mondta Collins a Sky Sports F1 Show podcastjében. – Megkérdőjelezi a döntéseiket, és egy ilyen, gyors döntést igénylő virtuális biztonsági autós helyzetben nincs idő arra, hogy hosszasan oda-vissza egyeztessenek arról, mit gondol, miért gondolja úgy, vagy miért nem ért egyet valamivel. Ugyanakkor a bokszfal és Lewis szempontjából is nagyon nehéz úgy gondolkodni, hogy »rendben, a múlt héten megkérdőjeleztem a döntésüket, és szerintem igazam volt. Ezen a héten is megkérdőjelezem, de lehet, hogy igazam lesz, és lehet, hogy nem«.”
„Ráadásul szerintem később, még azután is lett volna lehetőségük egy teljes értékű bokszkiállásra, hogy elszalasztották a virtuális biztonsági autós lehetőséget, és még így is Piastri előtt végezhettek volna. De ezzel a lehetőséggel sem éltek. Ehelyett úgy döntöttek, hogy elnyújtják az etapot, és reménykednek egy újabb biztonsági autós fázisban. Rengeteg olyan döntés született, amelyet másképp kellett volna meghozni, és nagyon nehéz beszélgetésre lenne szükség Lewis és a mérnökei, a stratégiai csapat vagy Fred [Vasseur] között – bárkinek is kell ebben részt vennie –, hogy tisztázzák, hol van a bizalom. Amikor ilyen döntéseket hozunk, mi az eljárásrend? Hogyan születik meg egy döntés, és miért éppen úgy?”
Hamilton a levezető körben bocsánatot kért a csapattól, amiért úgy döntött, hogy nem áll ki többször a bokszba, majd a kopott lágy gumikon visszaesett a hatodik helyre (egy kiállással valószínűleg dobogón végezhetett volna), ám ha úgy vesszük, hogy a VSC alatt elvétette a bokszbejáratot, ez a bocsánatkérés arra vonatkozott, hogy később azt sugallta a csapatnak, próbáljanak meg most már kint maradni és bízni egy újabb VSC-ben. Így ezt a döntést nem lehet teljes egészében Hamilton nyakába varrni, hiszen a csapat nem tiltakozott, hanem belement a stratégia módosításába. Ez pedig felveti a kommunikáció hatékonyságát, Collins szerint ugyanis az lenne az üdvös, ha inkább a pilóta hagyatkozna a bokszfalra, és nem fordítva, noha azt ő is elismeri, hogy lehetnek kivételek.
„A versenyzőknek a bokszfal döntésére kellene hagyatkozniuk. Ott vannak azok az emberek, akik a legtöbb információval rendelkeznek, és akik átlátják a teljes képet. Ugyanakkor létezik egy másik megközelítés is, amely szerint a versenyző az autó legdrágább érzékelője. Sebastian Vettellel gyakran kerültem olyan helyzetbe, amikor – mivel stratégiai szempontból nagyon erős volt – végül korábban kezdtük el tájékoztatni a bokszkiállásokkal kapcsolatos lehetőségekről, mint ahogy azt más versenyzőknél tettük volna. Ezzel tulajdonképpen lehetőséget adtunk neki arra, hogy elmondja a véleményét.”
„Ha a versenyződ rendszeresen megkérdőjelezi a stratégiát, akkor talán több információt kell adnod neki. Nagyon sok csapat a Ferrari helyzetében már öt körrel a biztonsági autós fázis előtt azt mondta volna, hogy »ha most jön a biztonsági autó, kihasználjuk a lehetőséget, és mindkét autót egymás után kihívjuk a bokszba«. Ez lehetőséget adott volna Lewisnak arra, hogy azt mondja: »szerintem ez jó döntés«, vagy éppen azt, hogy »szerintem ez rossz döntés«. Így lehetőség nyílik egy rövid egyeztetésre. Igen, ezzel információt adsz át a többi csapatnak is, amit senki sem szeretne, de közben meghozod a saját szempontodból helyes döntést, és ez az elsődleges célod. Tehát ha várható, hogy a versenyző és a csapat között vita alakulhat ki egy döntésről, akkor ezt a beszélgetést korábbra kell hozni.”


