KezdőlapFormula 1Hamilton: Ötletünk sincs, mi lehet az erősorrend

Hamilton: Ötletünk sincs, mi lehet az erősorrend

-

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az új, 2022-es autók bemutatkozását hozó barcelonai tesztsorozat harmadik és egyben utolsó napján.

A hétszeres világbajnok a péntek délutáni körével egyben a hét leggyorsabb körét is megfutotta. Mögötte épp új csapattársa, George Russell végzett, szűk egy tizeddel.

„Érdekes néhány nap volt ez” – mondta Hamilton az eseményt követően. „Nem ez volt a legkönnyebb és legsimább teszt, de egyértelműen volt néhány nehézség, amit le kellett győznünk. Természetesen mindig több kört szeretnénk, de elégedett vagyok a mai nappal. Azt hiszem, ma majdnem 100 kört futottam, szóval egy félnapos etaphoz képest ez nem is olyan rossz. Ezzel az autóval és a gumikkal nagyon más menni az előző évekhez képest, de dolgozunk rajta. Csak le kell töltenünk az összes adatot, és a jövő héten minél többet kell dolgoznunk.”

Délutánra fellocsolták a barcelonai pályát, hogy a csapatok kipróbálják az új intermediate gumikat is, a nap végére pedig a felszáradt pályán lehetett könnyű autóval próbálkozni, ezt tette Hamilton is.

„Sokkal jobb volt, mint korábban, amikor nedves volt” – vélekedett a teszt utolsó részéről. „Az autó határozottan jobban érezte magát a frissebb gumikkal, és jó volt érezni a különböző keverékeket.”

Végül megkérdezték a brittől, hol látja magukat az erősorrendben: „Fogalmunk sincs, hogy hol állunk.”

Forrásgpfans.com