KezdőlapFormula 1Hamilton gyerekkori sérelméből nyert erőt tegnap

Hamilton gyerekkori sérelméből nyert erőt tegnap

-

Lewis Hamilton vasárnap megszerezte negyedik Forma-1-es világbajnoki címét, ezzel pedig beérte Alain Prostot és Sebastian Vettelt. Ezzel azonban nem elégszik meg a brit versenyző.

„A négy egy nagyszerű szám, de most ötöt akarok.” – mindta Hamilton vigyorogva.

„A verseny alatt csak magamra figyeltem, arra, hogy ne adjam fel. Visszaemlékeztem arra, mikor apám egy box ringbe tett kiskoromban, és a másik kölyök a sz*rt is kiverte belőlem. Vérzett az orrom, és nem akartam visszamenni, és ma is hasonlóan éreztem magam.”

„Defektet kaptam és könnyű lett volna feladni, vagy hibázni, de emlékeztem erre a (gyerekkori) jelenetre és úgy voltam vele, hogy nem adom fel, tovább nyomom, mindent beleadok, hogy mikor áthaladok a célvonalon, büszke lehessek magamra, és határozottan az is vagyok.”

„Ezen a héten gyakran gondoltam arra, hogy honnan is indultam. Ahol most tartok, az sokkal túlmutat azon, amiről álmodtam. Volt pár tanárom, akik azt mondták, hogy semmire sem viszem majd, szóval kíváncsi vagyok, hogy mit gondolnak most? Remélem, hogy a negyedik cím bizonyítja azt, hogy az ember mi mindent elérhet, akkor is, ha a semmiből érkezik, és remélem, hogy egy nap megtalálhatom a következő olyat, mint én, mert ő is van valahol.”