KezdőlapFormula 1Hamilton szerint, ha most kezdené az F1-et, akkor nem tudna bekerülni

Hamilton szerint, ha most kezdené az F1-et, akkor nem tudna bekerülni

-

Lewis Hamilton szerint egy „munkásosztálybeli” versenyzőnek, mint amilyen ő is volt, lehetetlen manapság az F1-be kerülnie.

A brit pilóta szeretné növelni a sportág diverzitását, ezért mindent megtesz azért, hogy több színesbőrű képviseltesse magát a Forma-1-ben. A hétszeres világbajnok ezen felül már többször is elmondta, hogy édesapja, Anthony egyszerre több munkát vállalt azért, hogy támogatni tudja fia törekvéseit.

13 éves koráig tehát rá támaszkodott anyagilag is a sport kapcsán, majd jött a McLaren és a Mercedes, aki a szárnyai alá vette a versenyzőt. Ugyanakkor Hamilton úgy véli, ha most kezdené a pályafutását, akkor már nem tudna bekerülni a hőn szeretett száguldó cirkuszba.

,,Egy normális munkásosztálybeli családban felnőve kizárt, hogy bekerülnék. Azok a srácok, akikkel harcolni kellene, sokkal több pénzzel rendelkeznek. Azon dolgozunk, hogy ezen változtassunk, és elérhetőbbé tegyük a sportot mind a gazdag, mind pedig a szerényebb körülmények között élőknek. ” – nyilatkozta Hamilton a spanyol AS-nek és a Racingnews365.com-nak.