KezdőlapFormula 1A Ferrari mindent is vitt a szezon utáni teszten

A Ferrari mindent is vitt a szezon utáni teszten

-

Abu Dhabiban tesztelt a mezőny, a legjobb időt a Ferrarik produkálták a szezon utolsó eseményén.

Ugyan a 2022-es évad vasárnap lezárult, ám a versenyzők nagy része még az országban maradt, hogy segítségék a Pirelli munkáját. Emellett a fiatal pilóták gyakorlására is sor került, így két legyet ütött egy csapásra a sportág. Minden istálló mindkét autójával részt vett az eseményen. Az aktív pilóták a 2023-as gumikat próbálták ki, míg a fiatalok a kilométereket gyűjtötték a szuperlicensz ponthoz.

A csapatot váltó versenyzők új alakulatuknál is feltűntek. Fernando Alonso így már az Aston Martint vezette, míg Pierre Gasly az Alpine-nal ismerkedett. Oscar Piastri debütált a McLarenben, míg Logan Sargeant ismét a Williams autójába ülhetett. Nyck de Vries pedig az AlphaTauri versenygépét nyúzta.

Több versenyző is új F1-es gúnyát ölt ma! Mutatjuk, kik tesztelnek ma!

A leggyorsabb időt Carlos Sainz teljesítette. A nap második felében Charles Leclerc vette át tőle a stafétabotot, a monacói a tabella második pozícióját érte el. A harmadik legjobb időt Robert Shwartzman autózta a másik Ferrarival.

Piastri kalandja nem alakult zökkenőmentesen, ugyanis a McLaren megállt alatta, így előkerült a piros zászló is a teszten. Nico Hülkenberg is így járt a Haasnál, délután miatta állították meg a gyakorlást.

Pozíció Versenyző Csapat Legjobb köridő Időkülönbség Megtett körök száma
1 Carlos Sainz Ferrari 1:25.245 65
2 Charles Leclerc Ferrari 1:25.383 +0.138 56
3 Robert Shwartzman Ferrari 1:25.400 +0.155 116
4 Pierre Gasly Alpine 1:25.689 +0.444 130
5 Max Verstappen Red Bull 1:25.845 +0.600 76
6 Alexander Albon Williams 1:25.959 +0.714 118
7 Logan Sargeant Williams 1:26.063 +0.818 82
8 Nyck de Vries AlphaTauri 1:26.111 +0.866 151
9 Lance Stroll Aston Martin 1:26.263 +1.018 70
10 Liam Lawson Red Bull 1:26.281 +1.036 111
11 Jack Doohan Alpine 1:26.297 +1.052 111
12 Fernando Alonso Aston Martin 1:26.312 +1.067 97
13 Sergio Perez Red Bull 1:26.333 +1.088 88
14 Oscar Piastri McLaren 1:26.340 +1.095 123
15 Felipe Drugovich Aston Martin 1:26.595 +1.350 106
16 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:26.709 +1.464 129
17 Lewis Hamilton Mercedes 1:26.750 +1.505 67
18 Lando Norris McLaren 1:26.890 +1.645 115
19 Nico Hulkenberg Haas 1:27.000 +1.755 110
20 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:27.123 +1.878 135
21 Pietro Fittipaldi Haas 1:27.172 +1.927 99
22 Frederik Vesti Mercedes 1:27.216 +1.971 124
23 George Russell Mercedes 1:27.240 +1.995 73
24 Theo Pourchaire Alfa Romeo 1:27.591 +2.346 106