KezdőlapFormula 1Hivatalos: Biciklizés közben szenvedett balesetet Fernando Alonso!

Hivatalos: Biciklizés közben szenvedett balesetet Fernando Alonso!

-

Az olasz La Gazetta dello Sport számolt be először arról, hogy biciklizés közben szenvedett balesetet Fernando Alonso.

A 39 éves versenyző tavaly jelentette be, hogy visszatér az Alpine színeiben a száguldó cirkuszhoz. Miután 2018-ban a McLarennel elváltak útjaik, Alonso a triple crown megszerzésére fordította energiáját, továbbá a Dakarban is kipróbálta magát. Az új szabályváltoztatások azonban felkeltették az érdeklődését, így igent mondott az akkor még Renault néven futó csapat ajánlatára.

A spanyol pilóta így épp az idei szezonra való felkészülését hajtotta végre kedvenc sportjának hódolva, mikor a svájci Lugano közelében egy autó elütötte a kétszeres világbajnokot. A versenyzőt az olasz lap szerint azonnal kórházba szállították, és az első vizsgálatok alapján néhány törést szerzett.

Eközben az Alpine F1 Team a hivatalos Twitter oldalán megerősítette azt, hogy versenyzőjük balesetet szenvedett. Alonso magánál van és jól érzi magát, reggel pedig további vizsgálatok várnak rá. Egyelőre több információt nem akart közölni az alakulat, azonban holnap beszámolnak majd a további fejleményekről.