Miután a csapatok korábban egyetértésre jutottak abban, hogy 2027-ben rövidebb versenyeket rendezzenek az F1-ben, az F1 Bizottság legutóbbi ülésén megállapodás született a távok csökkentéséről.
Az F1 idei évtől bevezetett, a belső égésű motor és az elektromos komponens által biztosított teljesítmény nagyjából 50-50-es megoszlását (valójában 53-47) hozó szabályainak kétlépcsős változtatása azt eredményezte, hogy aggodalom alakult ki amiatt, hogy 2027-ben a csapatok teljesíteni tudják-e a versenyeket anélkül, hogy a célbaérés előtt kifogyna az autóikból az üzemanyag. Ennek oka, hogy 2027-re növelik az üzemanyag átfolyási sebességét, hogy a jövő évre az említett arányt 58-42-re, 2028-ra pedig 60-40-re módosítsák, csökkentve az elektromos komponens szerepét.
A nagyobb átfolyási sebesség értelemszerűen azt jelenti, hogy ugyanakkora táv megtételéhez több üzemanyagra van szükség, ehhez pedig egyes csapatoknak növelni kellett volna a benzintank méretét, ami nyilvánvalóan extra források elvonását jelentette volna a költségplafonból. Ezért az istállók és az FIA megállapodtak, hogy inkább csökkentik a nagydíjak távját, és a legtöbb pályán, beleértve a Magyar Nagydíjat is, 2-3 körrel rövidebbe lesznek a futamok, a jelenlegi 305 km-es távot 290 km körülre redukálva. Ez alól kivételt képez Monaco, ahol eleve csak 260 km hosszú futamokat rendeznek. A változtatása az FIA Motorsport Világtanácsának (WMSC) még jóvá kell hagynia az október 15-i ülésén, de ez ilyenkor már csak formalitás szokott lenni.
Az F1 Bizottság ülésén emellett a 2026-os sportszabályzat és pénzügyi szabályzat kapcsán kisebb módosításokat is elfogadtak; eltörölték a 2027-re bevezetni tervezett sebességváltó-homologizációt (azaz továbbra is szabadon fejleszthetik a csapatok a váltójukat), illetve törölték a megszakított futamokra vonatkozó háromórás időkorlátot, azaz amennyiben mostantól egy nagydíjat piros zászlóval megszakítanak, nem kell az órát figyelni, és hosszabb kényszerszünet esetén is lesz lehetőség lefutni a teljes távot. Emellett arról is megállapodás született, hogy nagyobb rugalmasságot biztosítanak a szabadedzések meghosszabbítására, amennyiben valami miatt félbe kell szakítani azokat, az eddigi gyakorlat ugyanis az volt, hogy a versenyirányítás hagyta pörögni a futó órát akkor is, ha piros zászló volt érvényben. Ugyanakkor pont a legutóbbi, madridi hétvégén láthattuk, hogy a harmadik szabadedzést nem engedték teljes egészében elveszni, és negyed órával a vége előtt inkább megállították az órát, miután nagyon elhúzódott a Lewis Hamilton baleseténél megsérült tecpro-védőfal javítása.
