KezdőlapFormula 1Hivatalos: Pérez elhagyja az év végén a Racing Pointot!

Hivatalos: Pérez elhagyja az év végén a Racing Pointot!

-

Sergio Pérez nemrég bejelentette, jövőre már nem lesz a Racing Point versenyzője.

Egy korszak véget ér a mexikói pilóta életében ugyanis 2021-től már nem a kanadai-brit csapatot fogja erősíteni.

2014-ben csatlakozott az akkor még Force India néven futó alakulathoz, majd 2018-ban az ő közreműködésével zajlott le a név illetve tulajdonos váltás is, mely során megmentették a csapatot.

Sebastian Vettel és a Ferrari szakítása után viszont egyre több pletyka született arról, hogy a német a 30 éves pilóta helyét veheti át a jövőre Aston Martin néven induló alakulatban. Pérez futamokkal ezelőtt magabiztosan állította, hogy nem lesz semmilyen változás a rózsaszín istállónál, ám úgy tűnik, hogy a csapat mégis más utat választott. A szóbeszéd szerint Pérez szponzorai hajlandóak lettek volna az eddiginél is többet fizetni Lawrence Stroll csapatának, ám úgy tűnik a feleknek nem sikerült megegyezniük.

A mexikói versenyző a közösségi médiás platformjain egy nyílt levél segítségével búcsúzott, és kívánt minden jót a Racing Pointnak:

,,Sziasztok,

Az életben mindennek van egy kezdete és egy vége, így hét év után az időm le fog járni majd a csapattal a szezon végén. Egy kicsit fáj, ugyanis a nehéz időszakban az istállóval voltam: rengeteg akadályt ugrottunk meg, és nagyon büszke vagyok arra, hogy sok csapattag munkáját megmentettük. Emlékként fogom őrizni az együtt töltött nagyszerű pillanatokat. 

Mindig hálás leszek Vijay Mallyanak azért, amiért lehetőséget adott nekem, mert hitt bennem 2014-ben és lehetővé tette ezáltal azt, hogy az F1-es karrieremet a Force Indiával folytassam.

A jelenlegi vezetőségnek, amit Lawrence Stroll vezet a legjobbakat kívánom a jövőben, különösen az elkövetkezendő Aston Martin projektben.

Nincs B tervem. Az ösztöneim azt súgják, hogy versenyezzek itt, ám ez azon fog múlni, hogy találok-e egy olyan tervezetet, ami motiválni fog arra, hogy minden körben 100%-on teljesítsek.

Mindenkinek meg akarom köszönni azt, hogy velem voltak ebben a 10 évben. A családomnak köszönöm, ugyanis ők támogattak mindig engem, akármi is történt. Köszönöm azoknak a szponzoroknak akik hittek a projektemben, a velem dolgozóknak és legfőképp Istennek, aki megáldott engem azzal a lehetőséggel, hogy ezt a rendívül kalandos életet éljem, amit F1-nek neveznek.

Remélem hamarosan szolgálhatok nektek pár igazán jó hírrel, de addig is élvezzük együtt az elkövetkezendő versenyeket.” – írta Pérez a közleményében.