KezdőlapFormula 1Hivatalos: Szafnauer az Alpine új csapatfőnöke

Hivatalos: Szafnauer az Alpine új csapatfőnöke

-

Az Alpine hivatalosan is bejelentette, amit már régóta sejteni lehetett: Otmar Szafnauer csatlakozik a csapathoz.

Amióta biztossá vált Szafnauer távozása az Aston Martintól, azóta benne volt a levegőben, hogy az 57 esztendős szakember az Alpine színeiben folytatja. Az Astontól viszont nem csak ő, hanem az egyik korábbi főszponzor, a BWT is átpártolt a rivális francia csapathoz.

Szafnauer 2009 óta állt az Aston jogelődjének számító Force India alkalmazásában, ez idő alatt pedig egyre fejlődött és jobb eredményeket ért el a csapat.

Az Alpine háza táján tavalyhoz hasonlóan idén is komoly átrendeződések történtek, távozott Marcin Budkowski és Alain Prost is a felsővezetésből.

Idén azonban az amerikai vezetővel és Bruno Faminnal erősít az istálló. Szafnauer tölti majd be a csapatfőnöki posztot a franciáknál, míg Famin ügyvezető igazgató lesz.

Az Aston Martin egykori vezetője így örült új alakulatának:

„Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy a BTW Alpine F1 Teamhez csatlakozhatok. Készen állok arra, hogy a többiekkel együtt dolgozva véghez vigyük a kihívásunkat: 100 futamon belül ugyanis a csapat harcba szállna a bajnoki címért. A figyelmemet elsősorban a szezon első futamára összpontosítom. Az F1-ben résztvevő három gyártó egyikeként az Alpine teljesen felszerelkezett ambíció megvalósításához. Alig várom már, hogy elkezdjük ezt az utazást.” – nyilatkozta Szafnauer.