KezdőlapFormula 1Hogyan és miért úgy nevezik el az autóikat az F1-es csapatok?

Hogyan és miért úgy nevezik el az autóikat az F1-es csapatok?

-

Elérkeztünk az autóbemutatók időpontjához, ezzel véget is ért a szigorúan vett holtszezon az F1-ben. Az istállók két hét alatt valamennyien bemutatják majd a 2023-as konstrukciójukat, amelyeket el is neveznek, egy már jól meghatározott rendszer szerint.

A planetf1.com nevű weboldal most összeszedte a csapatok biztos és várható autó elnevezéseit, illetve azt is hogy miért az lesz a név.

Red Bull – RB19

A címvédő gárda autónevei a legegyszerűbbek, leglogikusabbak közé tartozik. A névben szereplő RB betűpár a csapat monogramját jelöli, a szám pedig azt, ahányadik szezonját tapossa éppen abban az évben. Idén a Red Bull a 19. szezonjára készül a Forma-1-ben. A Jaguar 2004-es felvásárlása óta követik ezt a szisztémát, ám azonban volt egy kivétel. Ugyanis a Forma-1-ben sosem volt RB17 kódjelű autó, mivel a csapat 2021-ben az azt megelőző évi kasztniját használta, az autón is összességében minimális változtatások voltak, így azt RB16B néven futtatták. Tavaly pedig az RB18 következett, mivel nem szerettek volna szakítani a hagyományokkal.

Ferrari – Egyelőre csak „Project 675” kódnevet használnak, a valódi nevet csak a bemutatón ismertetik

A Red Bullal ellentétben a Ferrari tudhatja magáénak a legbonyolultabb és legkevésbé követhető autó elnevezéseket. Nem elsősorban azért, mert 1950 óta minden évben jelen vannak, hanem mert korszakonként változott az elnevezés logikája is.

A legelső felfogás szerint, 1958-tól az autókat a motorról nevezték el, így lett az 58-as modell a Ferrari 256. Ezt vitték tovább a 60-as és a 70-es évekre ide, de az évszázad végén ismét felbukkant egy rövid időre.

Az első komolyabb változás a 70-es években következett, amikor egy betű is megjelent a névben, amely szintén a motorra utalt, a következők szerint: az 1970-es autó neve 312B volt. Amelyben egy háromliteres, 12 hengeres boxermotor volt. A következő években, amíg ezt a motor típust használták, mindig egy sorszám jelent még meg pluszban, 312B2, 312B3, stb.

1981-ben aztán csavartak egyet a karakterek sorrendjén, az új logika szerint először a motor beépítési fokozatát jelöli, majd a henger száma következett. (126C = 120 fokban beépített, hat hengeres motor). Pár évig használták ezt, a végére pedig hozzátéve az évszám utolsó számjegyét is. (126C4 1984-ben.)

A 90-es évek elején a szelepek száma, hengerek száma és sebességváltó alapján nevezték el. De a csapat szívesen használta a névben az aktuális évszámot is. Péládul F92A, F2004.

Azonban jelentős, a csapat, vagy Olaszországhoz kapcsolódó események évfordulója is képezhette az autó nevét. Például a 2003-as autó az F2003-GA volt, amelyet a Fiat alapítója, Gianni Agnelli halála miatti tiszteletből tettek bele.

2020-ban a csapat az 1000. nagydíját ünnepelte, így az autó is az SF1000 kódnevet kapta. Tavaly pedig az első Ferrari beindításának 75. évfordulója miatt lett az F1-75 a név. Az elmúlt években a Scuderia Ferrari rövidítésének számító SF bekerült a kódnévbe, és idén nincs olyan nagy jubileum, amely fontos lenne a Ferrari számára, így vélhetően SF-23 lesz az autó neve.

Mercedes – W14

Az egyszerűség híve a Mercedes is. Az ezüst nyilak nevében a W „Wagen”-t jelöl, ami németül autót jelent. A szám pedig az autó száma, vagyis a sorszámot jelöli. De nem azt a sorszámot, ahányadik F1-es Mercedes, mivel a hőskorban, 1955-ben bemutatkozó Mercedes a W196 néven futott, a benne lévő M196-os motor miatt. A mai modern számozás az első Brackley-ben épített autótól számozódik.

Alpine – A523

Az Alpine név összetétele is halál egyszerű. Az A500-as rész magára a Forma-1-es projekt elnevezésére utal. Az utána következő számok pedig az évszámot jelzik. Így lett az első Alpine neve A521 két évvel ezelőtt.

McLaren – MCL37 (még nem megerősített)

Egy másik patináns istálló, és egy másik, név történelemben gazdag gárda a McLaren. A kezdetekben Bruce McLaren M2B nevű autóval állta rajthoz először, amely az M2A fejlesztő autónak a tovább gondolt verziója volt. Pár évig ez volt az elfogadott, a betű mindig akkor változott, amikor ugyanazt az alvázat használták. (1969-ben volt M7A, M7B és M7C autó is). A számozás nem sorban haladt, mert 16 szezonon használták ezt (1966-1981) és a 2-es kódtól eljutottak a 29-esig.

Ezután történt egy fontos változás, miután a csapat egyesült Ron Dennis Project 4 F2-es csapatával. A csapat főszponzora ekkor már a Marlboro volt, így a név e háromságból, a McLaren Marlboro Project 4-ből állt össze, így született meg a legendás MP4 előtag. Ez nagyon sokáig megmaradt, amely után kötőjellel vagy perjellel következett a modell száma, illetve, ha volt évközben, akkor módosítás betűjele. A legelső ilyen McLaren az MP4/1. Ron Dennis 2016 utáni távozásával ez a formátum is megszűnt. Ekkor váltottak át a jelenleg használt, a csapatnévből származtatott MCL kódra, a számozást pedig vitték tovább. A 2016-os autó még az MP4-31 volt, de a 2017-es már MCL32 névre hallgatott.

Kivétel szintén 2021 volt. A Red Bullhoz hasonlóan az előző évi módosított autót használták, MCL35M néven. Az energiaitalosokkal ellentétben ők nem hagytak ki egy számot, így tavaly következett az MCL36, a logika alapján idén pedig a 37-es verziónak kell következnie.

Alfa Romeo – C42

A szerelem vezérelte a Sauber autóinak a nevét. A C betű ugyanis Christine-t jelent, aki az alapító Peter Sauber felesége. Először a C12-es modellel indultak az F1-ben, amely számait évről évre eggyel növelték egészen a BMW 2006-os érkezéséig. A csapatban részesedést vásárolt német gyár az F1 előtag után az év számát használta autónévként. A 2007-es BMW Sauber tehát az F1.07 néven futott. 2010-ben a BMW kiszállt, maradt ismét magában Sauber. Az elnevezéshez is visszatértek, de kihagyták azokat a számokat, amelyek a BMW-s időszak alatt lehettek volna. Így nincs C25, C26, C27 és C28-as sem.

Az Alfa Romeo csak névadóként van jelen, így továbbra is a C előtagot használják, amely mellé idén a 42-es párosul.

Aston Martin – AMR23

A jogelőd filozófiáját továbbvéve az Aston Marin Racing rövidítés mellé az aktuális évszám társul.

Haas – VF-23

Az alapító Gene Haas kezdeti üzleteire utal az F1-es autó elnevezése. A Haas eredetileg CNC gépeket gyártó vállalatként jött létre. Az általuk 1988-ban gyártott legelső ilyen gép a VF-1-es nevet kapta. A V, mint vertikálisat jelent. Az F-1 toldalékot maga Haas adta hozzá, utalásként a „Very First One”-ra.

Az F1-be érkezve megtartották ezt a hagyományt, amely mellé az évszámmal kombinálódik. A legelső autó a VF-16 volt.

AlphaTauri – AT04

A Red Bull kiscsapata sem viszi túlzásba a névválasztást. A csapat nevének monogramja párosul a modell sorszámával, amely a csapat Toro Rossoból AlphaTaurira való váltástól kezdődik.

Williams – FW45

Frank Williams csapata először a March ügyfeleként lépett be a sportágba, ezért a nevük is March 761 volt 1977-ben.

Egy évre rá terveztek először teljesen önálló autót, amely a FW06 nevet kapta. Frank Williams monogramja után az ő általa tervezet autó számát jelöli, 1978-as volt a hatodik Williams-autó.

Onnantól kezdve mind a mai napig ezt alkalmazzák, időnként egy betű is megjelent a névben, szintén valamiféle módosítás hatására. Miután a Williams család teljesen háttérbe vonult, és a Dorilton Capitals megvette a csapatot, tisztelegve az elődök előtt, ragaszkodtak ehhez a formulához, így a 2023-as modelljük – várhatóan – az FW45 nevet kapja.