KezdőlapFormula 1Horner: Kiváltság részese lenni Verstappen sikereinek

Horner: Kiváltság részese lenni Verstappen sikereinek

-

A Red Bull majdnem 10 éve nem zárt olyan sikeres szezont a Forma-1-ben, mint idén. Az energiaitalosok lettek 2022 konstruktőri világbajnokai, illetve az egyéni koronát is simán elhozták, Max Verstappen révén.

A csapatfőnök, Christian Horner nem számít arra, hogy jövőre ilyen könnyedén megismételhetik ezt az eredménysort. Idén ugyanis a futamok több mint háromnegyedét ők nyerték, kihívójuk pedig nem volt, a teljes szezont elnézve. A Ferrari ugyan erősen kezdett, a Mercedes pedig erősen zárt, de egyik élcsapat sem tudta azt hozni a teljes szezonban, mint a Red Bull.

Christian Horner még az Abu Dhabi Nagydíj előtt, a Channel 4-nak nyilatkozott a jövő évre előre tekintve: „Intenzív lesz, és biztos vagyok benne, hogy nagyon szoros lesz. Nem hiszem, hogy jövőre úgy fogunk itt ülni, hogy 14 győzelmünk van az egyik versenyzőnkkel, csapatként pedig összesen 16, húszegynéhány futammal a hátunk mögött.”

A Red Bullnak voltak már domináns szezonjai, a 2010-es évek elején Sebastian Vettellel uralták az F1-et.

„Ez az év egyértelműen ott van azon a szinten” – tette hozzá Horner, utalva a korábbi sikerekre. „Annak, ahogyan Max dominált a bajnokságban, kiváltság volt részese szemtanúja lenni.”

Forrásgpblog.com