back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton így reagált Piquet büntetésére, és a "csodálatos" brazil kormányra

Hamilton így reagált Piquet büntetésére, és a „csodálatos” brazil kormányra

-

Lewis Hamilton dicsérte a „csodálatos brazil kormányt”, amiért felelősségre vonták a rasszista szavakat használó Nelson Piquet-t.

A háromszoros világbajnok még 2021-ben illette nem kívánatos jelzőkkel a hétszeres világbajnokot. Miután Max Verstappen és a brit pilóta ütköztek Silverstone-ban, és a holland kiesett, a brazil egykori versenyző nem fogta vissza magát. Az erről készült videót, viszont csak egy évvel később kapta fel a Forma-1-es társadalom.

A sportág elhatárolódott, míg a Mercedes és Hamilton kiadott egy nyilatkozatot. Piquet először úgy reagált, hogy kiforgatták a szavait, hiszen az n-betűs sző az ő „kultúrájukban” nem minden esetben bír pejoratív jelentéssel. Később viszont bocsánatot kért Hamiltontól.

A brazilok viszont nem hagyták annyiban a dolgot. A bíróság elé vitték az ügyet, ahol is megállapították a háromszoros világbajnok bűnösségét. Piquet-nek így 5 millió brazil reált kell fizetnie.

Nelson Piquet
Nelson Piquet – Fotó: Tajthi Andrea

Hamilton véleményét is kikérte a sajtó Melbourne-ben, a hétszeres világbajnok üdvözölte a határozatot:

„Már nyilatkoztam ezzel kapcsolatban, mikor ez kiderült. Továbbra is úgy vélem, hogy nem kellene teret engedni olyan embereknek, akik tele vannak gyűlölettel. Szeretném elismerni a brazil kormány tettét. Csodálatos, hogy felelősségre vontak valakit, és így megmutatták, hogy ez a viselkedés nem tolerálható. A rasszizmus és a homofóbia semmilyen formában sem elfogadható, nincs helye ennek a társadalmunkban. Imádom, hogy ők (a brazil kormány) megmutatták ezt, és kiálltak a véleményükért. Bárcsak több kormány tenné ezt. Láttunk ugyanis ellenpéldákat, például Ugandában is, valamint más afrikai és közel-keleti országokban. Sokat lehet ebből tanulni” – tette hozzá a tavaly brazil állampolgárságot kapó brit világbajnok.

Forráscrash.net