KezdőlapFormula 1Íme a Pirelli részletes vizsgálatának eredménye: ezek okozták a defekteket Bakuban

Íme a Pirelli részletes vizsgálatának eredménye: ezek okozták a defekteket Bakuban

-

A Pirelli szerint a két defekt – ami miatt Lance Stroll és Max Verstappen is kiesett az Azeri Nagydíj során – annak volt köszönhető, hogy előbbi versenyző esetében az Aston Martin, utóbbi pilóta esetében a Red Bull nem használta megfelelően a C3-as keverékeket.

A kanadai és a holland versenyző is bal hátsó defektet kapott a Baku Street Circuit célegyenesében és sokáig úgy tűnt, hogy a pályára került törmelékek okozták mindkét esetben a gumiproblémát.

Ezt a feltevést az is alátámasztotta részben, hogy több versenyző gumiján – köztük Lewis Hamiltonén – is vágásokat találtak a piros zászlós fázis közben, amit Verstappen célegyenesben történt, nagy sebességű balesete okozott.

Az olasz gumigyártó mindenféleképpen a probléma mélyére szeretett volna járni és ennek érdekében a két hibás bal hátsó kereket a milánói központjukba reptették egy tüzetesebb kivizsgálásra.

A keddi nap folyamán pedig hivatalos közleményt is adtak ki, amiben az áll, hogy a defektek nem gyártási és nem is a kopási hibára vezethetők vissza. Stroll és Verstappen balszerencséje az volt, hogy a gumik belső oldalfalán keletkezett vágás miatt váltak le a gumi. Ebből következik, hogy ugyan szóltak dolgok a vágások mellett, de a vizsgálat alapján nem amiatt történtek meg a defektek.

A Pirelli ugyanakkor azt is beleírta a hivatalos közleményébe, hogy az Aston Martin és a Red Bull is betartotta a guminyomásra és a paplanhőmérsékletre vonatkozó szabályokat a hétvége során.

Emiatt kellett a Forma-1 hivatalos gumiszállítójának megkérnie az FIA embereit arra, hogy a csapatok által használt guminyomás értékeket szigorúbban ellenőrizzék a Francia Nagydíjtól kezdődően.