KezdőlapFormula 1Immáron "téli ruha" nélkül, valódi festésével debütált az Alpine

Immáron „téli ruha” nélkül, valódi festésével debütált az Alpine

-

Az Alpine ugyan már mutatott egy kis ízelítőt magából, ám a konstrukciója és annak színei most debütált.

A Renault Csoport úgy gondolta, hogy újjáéleszti a régi márkáját és visszavezeti azt a autósport világába. Ez az elgondolás vezetett el az Alpine F1 megszületéséig. Azonban nemcsak a név és a külső változott meg, hanem a projektet irányító gárda is, ugyanis Cyril Abiteboul nélkül folytatódik tovább a Forma-1-es szerepvállalás.

A francia vezetőt váltva, Laurent Rossi, Davide Briviot és Marcin Budkowski fogja ellátni az Alpine körüli feladatokat.

Az A521 januárban már prezentálta a téli ruháját, és felidézte a márka múltját.  Sőt, a múlt hónapban be is indították erőforrásukat, amit közösségi médiás felületeiken tettek közzé. Ám most a ‘versenyszíneket’ tekintheti meg a nagyérdemű. A színek és számok mentén némileg a pilótafelállás is változik, ugyanis Esteban Ocon mellett, a Forma-1-hez visszatérő Fernando Alonso fogja vezetni a másik konstrukciót.

Az autóbemutatón azonban a spanyol nem vett részt, ugyanis múlt hónapban biciklis balesetet szenvedett, és állkapocs műtéten esett át. A felek úgy látták jónak, ha a 39 éves pilóta nem utazik el az Egyesült Királyságba, így inkább otthonában folytatja a felkészülést.

Az online prezentálás kapcsán az márka történelmét bemutatva vezették fel az új konstrukció megjelenését. Az angol és francia nemzeti színekben pompázó autó mögött, a csapat irányítói és Esteban Ocon felelt virtuális formában Lee McKenzie kérdéseire.

Meglepetésre a csapat tartalék versenyzője Daniil Kvyat lett!