KezdőlapFormula 1Ismét versenyezni fog Kimi Räikkönen

Ismét versenyezni fog Kimi Räikkönen

-

A NASCAR-ban szereplő Trackhouse Racing bejelentette, hogy Kimi Räikkönen ismét versenyezni fog náluk a sorozatban. A finn pilóta azon a helyszínen fog szerepelni, ahol pályafutása utolsó F1-es futamgyőzelmét aratta.

Jó hírt kapott Kimi Räikkönen népes rajongótábora, ugyanis szerdán bejelentették, hogy kedvencük ismét versenyezni fog. A tavalyi alkalom után a finn versenyző ismét a NASCAR-ban kap lehetőséget egy futam erejéig. Ahogyan 2022-ben, úgy most is a Trackhouse Racing színeiben fog indulni, és a 91-es számú Chevrolet Camarót vezeti majd. Csapatát Darian Grubb irányítja, aki 2011-ben már megnyerte a sorozatot Tony Stewarttal.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés

2007 Forma-1-es világbajnoka tavaly augusztusban mutatkozott be a NASCAR-ban. A Watkins Glenben rendezett fordulóban a huszonhetedik helyre kvalifikálta magát, de a futamon egészen a nyolcadik helyig zárkózott fel. A viadal vége felé azonban balesetbe keveredett, ezért nem tudott célba érni, ráadásul kisebb sérülést is szenvedett a csuklóján. Mindezek ellenére később lelkesen nyilatkozott, és már akkor várta, hogy újra részt vehessen az egyik viadalon.

Ez pedig március utolsó hétvégéjén meg is valósul, ráadásul egy számára igencsak különleges helyszínen. A mezőny ugyanis az austini Circuit of the Americas versenypályára látogat el akkor, ahol Räikkönen Forma-1-es pályafutása huszonegyedik, egyben utolsó futamgyőzelmét aratta. Ezzel egyébként a mai napig ő tartja a két egymást követő diadal között rendezett legtöbb futam rekordját (114), valamint az első és utolsó győzelem között eltelt leghosszabb idő (15 év, 212 nap), illetve a legtöbb megtartott verseny (294) csúcsát.

„Fantasztikusan éreztem magam a NASCAR-ban – nyilatkozta a 43 éves pilóta a hír kapcsán. – Rengeteget kellett tanulni nagyon rövid idő alatt, de mindenki rendkívül segítőkész volt, a futam pedig nagy kihívásnak bizonyult. Ezúttal egy olyan pályán versenyezhetek, amelyet már ismerek, így a tanulási görbe nem lesz annyira meredek. Szeretném jól érezni magam, de emellett a lehető legjobban akarunk teljesíteni.”

Räikkönen a Porject91 elnevezésű program keretében kapott szabadkártyát az austini versenyre. A projekt célja, hogy „más szakágak világklasszis pilótáit” indítsa el a sorozatban, és ezzel is népszerűsítse az Egyesült Államokon, illetve az amerikai kontinensen kívüli nézők számára. Räikkönen egyetért a kezdeményezéssel, és bízik benne, hogy az ő jelenléte is segít bevonzani az európai versenyzőket.

„Biztos vagyok benne, hogy sok olyan pilóta van, aki szeretne lehetőséget kapni arra, hogy kipróbálja a NASCAR-t – jelentette ki a finn versenyző. – Ez nem annyira könnyű. A jövőben talán megnyílik néhány kapu, és nagyobb esély lesz arra, hogy több európai [versenyzőt] próbáljunk meg behozni a sportágba.”