KezdőlapFormula 1Jelentős motorfejlesztéssel készül a Ferrari

Jelentős motorfejlesztéssel készül a Ferrari

-

A Ferrari felfedte, hogy a terveikben többek között egy jelentős erőforrás fejlesztés is szerepel. Az olasz istálló hajtásláncának második fejlesztési lépcsője a szezon második felében fog bemutatkozni, Mattia Binotto elmondása szerint majd csak az Olasz Nagydíjat követően.

Ugyan a csapatok kezeit megkötik a szabályok a motorfejlesztés terén, ugyanis 2022-től befagyasztják az erőforrásokra vonatkozó szabályokat és addig a csapatok mindössze egy komolyabb fejlesztést vethetnek be az évad során. A csapatok nagy része ezt már a szezon elején megtette, azonban a Ferrari még nem, mert ők részben a 2020-as komponensüket használják még mindig.

A maranellói istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto pedig bejelentette, hogy a szeptember elején esedékes Olasz Nagydíj előtt semmiféleképpen nem fogják bevetni az új erőforrásukat. Mindez azt jelenti, hogy Charles Leclerc – akinek a motorját nem tudta megmenteni a Ferrari a Magyar Nagydíjon történt balesetét követően – autójába az olasz istálló által jelenleg is használt erőforrás fog majd bekerülni.

„A szabályok azt mondják ki, hogy akkor nem fejlesztheted tovább az erőforrásodat, ha amellett az összes motorkomponensedet is fejlesztetted” – meséli a svájci-olasz származású csapatfőnök, aki szerint jelenleg nekik van a legjobb pilótapárosuk az F1-ben.

„Nekünk ugyan új a hajtóművünk, viszont még nem fejeztük be teljes mértében a motorkomponenseik frissítését. Ezeket fogjuk majd bevetni a szezon második felében és szerintünk ez jelentős javulást fog eredményezni a számunkra.”

Viszont a Ferrari ezzel döntésével konkrétan aláírta azt, hogy a soron következő belga és olasz hétvégéken szenvedni fognak, mert mindkét pályán kulcsfontosságú szereppel bír a motorerő. Az olasz istálló emiatt akár komoly lépéshátrány is kerülhet a McLarennel szemben a konstruktőri bajnokságban, ahol jelen pillanatban fej-fej mellett áll a két fél 163-163 ponttal.