KezdőlapFormula 1Jelentős változásokon esik majd át a Jeddah-i pálya

Jelentős változásokon esik majd át a Jeddah-i pálya

-

A Szaúd-Arábiai Nagydíj promóterei nemrégiben bejelentették, hogy a Jeddah Corniche Circuit több részét is átépítik majd a 2023-as Forma-1-es versenyre. A változtatásokkal a helyszín biztonságát szeretnék javítani, illetve jobb láthatóságot szeretnének biztosítani a pilóták számára.

A Jeddah-i versenypálya még a 2021-es naptári évben mutatkozhatott be a királykategóriában a sorozat történetének leggyorsabb versenypályájaként. Azonban a szaúdi helyszín szinte azonnal a versenyzők kritikáinak középpontjába került, miután „szükségtelenül veszélyesnek” titulálták azt a s ok betonfal és a rossz láthatóság miatt.

Ugyan az idei versenyre már kiszélesítették a pálya egyes szegmenseit, de ez, mint kiderült, nem volt elég és a jövő évi viadalra még több hasonló kaliberű változás várható. Az egyik legnagyobb változás az aszfaltcsík leggyorsabb kanyarját, a 22-est érinti majd, miután az újonnan elhelyezendő rázókő és a kerítés helyének módosítása miatt akár 50 kilométer/órával is csökkenhet az autók bemeneti tempója.

Hasonló dolgot fognak eszközölni a 14-es és a 20-as kanyarokban is, amik szintén gyorsak és beláthatatlanok a 22-eshez hasonlóan. A 14-es kanyarban a betonfal 7,5, amíg a 20-ban csak 5 méterrel kerül majd hátrébb. A láthatóság javítása érdekében pedig a 8-as és a 10-es kanyarban is hasonló változásokat eszközöltek.

A 4-es, 8-as, 10-es, 11-es, 17-es és 23-as kanyarokban új, döntött kerékvetőket raktak a pálya szélére, amíg a 3-as, 14-es, 19-es, 20-as és 21-es kanyarok bukóterébe fekvőrendőröket helyeztek, hogy ezzel is megbüntessék egy fajta módon a pályát elhagyó versenyzőket.