back to top
KezdőlapFormula 1Két év alatt nyolc új csapatfőnök – mi ez a nagy megújulási...

Két év alatt nyolc új csapatfőnök – mi ez a nagy megújulási hullám az F1-ben?

-

Az utóbbi két szezon során a Forma-1-es istállók konkrétan sűrűbben cserélték le a csapatfőnöküket, mint valamelyik pilótájukat.

Mike Krack, James Vowles, Andrea Stella, Laurent Mekies, legújabban pedig Komacu Ajao. A Forma-1-gyel kapcsolatos legrelevánsabb megszólalók, hírek között az elmúlt pár év alatt egy halom olyan név tűnt fel, amelyek korábban nem voltak ismertek a sport szélesebb nyilvánossága számára. Pedig ők mind F1-es csapatok vezetői.

Szinte abszurd, de 2022 eleje óta az átigazolási híreket nem a versenyzők, sokkal inkább a csapatvezetők mozgásai irányítják. Hiszen az elmúlt két év leforgása alatt a tízből nyolc istálló lecserélte első emberét, míg a két évvel ezelőtti szezonnyitóhoz képest a húszfős mezőny pilótafelállása mindössze hat helyen változott.

Ketten maradtak csupán, akik megszokott figurának számítanak csapatuk élén: Christian Horner a 2005-ös beszállása óta rendületlenül vezeti a Red Bullt, Toto Wolff pedig 2013-ban érkezett meg a Mercedes akkor még többtagú vezetőségébe. Ők kettőjük pedig rendszerint el is viszik az évközi show-t a sportpolitikai csatározásokkal és az egymás elleni szurkálódásokkal, miközben a többiek még új környezetükkel ismerkednek, a közönség pedig velük.

Nem megy a kupleráj: elég lecserélni az F1-es mókamestert?

Az idei évre a Haasnál kinevezett Komacu, valamint a Ferraritól az – átnevezésre váró – AlphaTauri élére álló Mekies az új érkezők a csapatvezetők klubjában, az Aston Martinnál két éve dolgozó Krack pedig máris a posztját harmadik legrégebb óta őrző istállóvezér. Kicsit kilóg a sorból persze Frédéric Vasseur, aki noha még csak egy éve van a Ferrarinál, ám 2016 óta a Renault-nál és a Sauber/Alfa Romeónál is betöltötte már ezt a posztot, vagyis idén azért már ő is kilencedik évét kezdi meg F1-es csapatvezetőként.

A posztok megnevezése nem egységes minden istállónál: az Alpine-nál tavaly év közben Otmar Szafnauer helyére kinevezett Bruno Famin átmeneti csapatfőnökként ténykedik, a Sauber élén Alessandro Alunni Bravit pedig „a csapat képviselőjeként” jegyzik, mindenesetre mind a tíz csapatnak van egy központi alakja, aki belül összetartja a szervezetet, a külvilág előtt pedig ő az istálló arca és hangja.

Pedig nincs szó valamiféle óriási kataklizmáról, ami futótűzként pusztítana mostanság minden csapatvezetőt, aki az útjába kerül, ugyanakkor a közelgő 2026-os szabályváltozások előtt több felsővezetésben is érezhették úgy, hogy ideje új alapokkal nekivágni a következő korszaknak. Emellett a Red Bull, illetve korábban a Mercedes dominanciája is következésképpen azt jelentette, hogy az összes többi, a győzelemért hajtó istálló sikertelennek könyvelhette el az utóbbi időszakot, s ez vezetett fővesztésekhez a Ferrarinál, a Haasnál és az Alpine-nál, a Sauber és a McLaren pedig amiatt kényszerült váltani, mert vezetőjüket egy másik projekt csábította magához. Eközben az AlphaTauritól visszavonult Franz Tost, aki tavalyi a második legrégebb óta egy helyben lévő csapatvezető volt, a Williamstől pedig Jost Capito ment nyugdíjba. Összességében tehát több különböző tényező együttes hatása kellett ahhoz, hogy két év leforgása alatt 80%-ban lecserélődjön az F1-es istállók „arca”.

A jelenlegi F1-es csapatvezetők rövid története:

Csapatfőnök Csapat Kor F1-es debütálás A posztján
Christian Horner Red Bull 50 2005 (Red Bull) 2005
Toto Wolff Mercedes 52 2009 (Williams) 2013
Frédéric Vasseur Ferrari 55 2016 (Renault) 2023
Andrea Stella McLaren 52 2000 (Ferrari) 2023
Mike Krack Aston Martin 51 2001 (Sauber) 2022
Bruno Famin Alpine 62 2022 (Alpine) 2023
James Vowles Williams 44 2001 (BAR) 2023
Laurent Mekies AlphaTauri 46 2001 (Arrows) 2024
Alessandro Alunni Bravi Sauber 49 2017 (Sauber) 2023
Komacu Ajao Haas 47 2003 (BAR) 2024