back to top
KezdőlapFormula 1Kettővel ezelőtti futam eredményét formálná teljesen át utólag a Haas

Kettővel ezelőtti futam eredményét formálná teljesen át utólag a Haas

-

90 másodperces büntetés Sergio Pérezre, négy helyezésnyi előrelépés Nico Hülkenbergnek? A Haas közel két hétnyi adatgyűjtés után készül a pályán kívül pontokat hozni fő bajnoki riválisain, ehhez pedig az Egyesült Államok Nagydíja végeredményének felülvizsgálatát kéri.

Austinban – hasonlóan a Spielbergben és a Luszailban látottakhoz a szezon korábbi szakaszában – nagy hangsúly helyeződött a pályaelhagyások ügyére az F1-es versenyhétvége során, a sportfelügyelők gyakran töröltek köröket vagy osztottak ki büntetéseket, amikor egy versenyzőt azon kaptak, hogy a pálya határát jelző fehér vonalon kívül vett be egy-egy kanyart.

Már a hétvége során kiderült azonban, hogy nem minden kanyarban lépnek fel hasonló szigorral a versenyzőkkel szemben, a 6-osban történt pályaelhagyások rendre büntetlenül maradtak, erre felfigyelve pedig több pilóta sem törődött az ottani pályahatárokkal. A futamot követően Niels Wittich versenyigazgatónak volt is egy elejtett megjegyzése annak kapcsán, hogy az ominózus helyen nem elég jók az FIA kamerájának felvételei ahhoz, hogy azok alapján egyértelmű döntést lehessen hozni a pályaelhagyások tényéről.

Ezen a nyomon indult el a Haas, amelynek versenyzője, Nico Hülkenberg – a kizárásokat követően – a 11. helyen ért célba, éppen a pontszerző helyeken kívül. A csapat az eltelt időben alaposan végigvizsgálta a Hülkenberg előtt végző pilóták fedélzeti kamerás felvételeit, azok alapján pedig megállapította, hogy a 6-os kanyarban történt pályaelhagyások miatt többek büntetését is elmulasztották.

Amint az Auto Motor und Sport arról most beszámol, az FIA állítása szerint a felügyelőknek a futam alatt nem volt hozzáférésük az autók belső kamerás felvételeihez. Azok viszont a futam után bárki számára hozzáférhetővé váltak, erre hivatkozva érvel most a Haas azzal, hogy új bizonyítékok kerültek elő, ami szükséges ahhoz, hogy az FIA elfogadja az ügy felülvizsgálatára vonatkozó kérelmet.

A kérelem benyújtására 14 nap áll a csapatok rendelkezésére a futam leintését követően, a Haas pedig november 3-án, 12 nap elteltével tette ezt meg, vagyis még éppen a határidőn belül.

A csapat számításai szerint a Hülkenberg előtt végző pilóták közül négynek is olyan mértékű időbüntetés járna, hogy azzal a német mögé kerülnének a rangsorban: így járna Logan Sargeant (aki eredetileg 10. lett), Alexander Albon (9.), Lance Stroll (7.) és még a negyedik helyen rangsorolt Sergio Pérez is. Az amerikai istálló szerint a mexikói következetesen elhagyta a pályát a 6-os kanyarban, és összesen 90 másodperces időhozzáadás illetné őt, írja az AMuS.

Ha a Haas panaszát elfogadják, csak az első három helyezett sorrendje maradna érintetlen az austini futamon: Max Verstappen nyert Lando Norris és Carlos Sainz előtt, noha a dobogósok kiléte is változott már Lewis Hamilton és Charles Leclerc kizárása után pár órával a leintést követően.

A negyedik helytől lefelé viszont a jelenleg hivatalos Pérez, Russell, Gasly, Stroll, Cunoda, Albon, Sargeant sorrend helyett Russell, Gasly, Cunoda, Hülkenberg, Bottas, Sargeant és Pérez lehetne a módosított végeredmény.

A Haas az előző hétvégén, Mexikóvárosban a konstruktőri tabella utolsó helyére csúszott, a csata pedig egyre csak éleződik az amerikaiak és közvetlen riválisaik között. Bár a módosított eredménnyel az Alfa Romeo és az AlphaTauri egyaránt néggyel több pontot tehetne zsebre, a Haas pontjainak száma hattal nőne, emiatt éri meg a csapatnak bebizonyítani a saját igazát.