KezdőlapFormula 1Kevesebb pont is elég már az F1-es szuperlicenszhez

Kevesebb pont is elég már az F1-es szuperlicenszhez

-

Az FIA új szabályt hozott, mely szerint Forma-1-es szuperlicenszhez juthat az a versenyző is, aki az előírt szuperlicensz-pontoknak (40 pont) legalább a háromnegyedét már megszerezték a junior bajnokságokban.

Már korábban is tervezték ezt, mintegy reagálva COVID-19 okozta szokatlan helyzetre, mi szerint számos bajnokság vagy nem indult el, vagy rövidebb szezont teljesítenek, így a fiatal versenyzőknek kevesebb lehetőségük van licenszpontokat szerezni.

A Nemzetközi Sportkódex frissítése szerint ha egy versenyző legalább 30 pontot megszerzett, és az FIA úgy ítéli meg, hogy a körülmények miatt nem tudott csak több pontot szerezni, akkor vis major helyzet miatt megkaphatja a szuperlicenszet.

E szuperlicensz-igényt azonban az FIA Motorsport Világtanácsának kell elfogadnia.

30 szuperlicensz pontot pedig akár már egy F1-es negyedik helyezéssel, vagy egy F3-as bajnoki címmel is meg lehet szerezni.

Az FIA azt is hozzátette, hogy a darab, vagy megszakított 2020-as versenynaptárak miatt igény esetén hajlandóak a szuperlicensz pontokat három helyett négy szezonos periódusban számolni.