KezdőlapFormula 1Kínos statisztikák mutatják meg, mennyire rosszul kezdett idén a Ferrari

Kínos statisztikák mutatják meg, mennyire rosszul kezdett idén a Ferrari

-

Óriási vágyakkal és célokkal vágott neki a Ferrari a 2023-as Forma-1-es szezonnak, azonban az első 3 versenyen szerzett 26 pontjuk a legrosszabb évkezdésük volt az új pontszámítás 2010-es bevezetése óta.

Az SF23 bemutatás során Carlos Sainz és Charles Leclerc is abban bízott, hogy olasz istállónak sikerült a korábbi előd, az F1-75 hibáit orvosolni és ezáltal egy bajnokesélyes autót építeni. A csapatfőnöki pozícióban történt változás is pozitívan hatott a csapatra: Frédéric Vasseur már az Alfa Romeónál és korábban az ART Grand Prix GP2-es csapatánál is nagyszerű munkát végzett.

Katasztrofális versenye után a Ferrari a bosszúságból merít erőt

Azonban a Ferrari autója nem is gyors, de még csak nem is megbízható, és utóbbi negatívum miatt Leclerc már 2 jó eredménytől is elesett. A monacói pilóta Bahreinben egy 3. helyet bukott el a technikai hibája miatt, Jeddah-ban pedig már soha nem tudjuk meg, hogy mire lett volna képes a 2. pozícióból startolva a 10 rajthelyes büntetése nélkül.

Az 5-szörös futamgyőztes kálváriája pedig Melbourne-ben tovább folytatódott. Leclerc már az időmérőn sem ment valami jól, de a versenyen egy amatőr hiba miatt már az első körben ütközött, majd elásta a Ferrariját a sóderben, ami miatt ki is esett.

A mindössze 6 ponttal rendelkező Leclerc – amit a Szaúdi Nagydíjon elért 7. helyével szerzett – mellett Sainz sem lehet túl sok mindenre büszke. A spanyolnak a Bahreinben elért 4., valamint a Jeddah-ban való 6. helyének köszönhetően van 20 pont a neve mellett.

Ez a 3 futam alatt elért 26 pont pedig azt jelenti a Ferrari számára, hogy az új pontrendszer 2010-es használata óta a mostani 2023-as a leggyengébb startja.

A Ferrari pontszáma 3 futammal a világbajnokság kezdete után:

2010 – 76 pont

2011 – 50 pont

2012 – 37 pont

2013 – 73 pont

2014 – 33 pont

2015 – 79 pont

2016 – 61 pont

2017 – 102 pont

2018 – 84 pont

2019 – 73 pont

2020 – 27 pont

2021 – 42 pont

2022 – 104 pont

2023 – 26 pont

Ugyan a számok egyáltalán nem kecsegtetők, de az olaszok helyzete nem annyira rossz, mint azt képzelné az ember. A 2009-es szezonban ugyanis még a 3. futamot követően is 0 pont szerepelt a Ferrari neve mellett a konstruktőri bajnokságban. Az SF23 pedig közel nem olyan rossz autó, mint a 2009-es egy F60 vagy a 2020-as SF1000 volt, amivel csak a konstruktőri 6. helyet szerezte meg a Ferrari az évad végén.

A mostani közel egy hónapos szünet alatt a Ferrari rendezheti a sorait, és felkészülhet a szezon folytatására, hogy javítson a helyzetén és hogy megszerezzék az idei első dobogós helyezésüket.

Leclerc nem találta a szavakat az újabb nullázását követően