KezdőlapFormula 1Könnyebb lett egymást követni, de az előzés továbbra is problémás lehet?

Könnyebb lett egymást követni, de az előzés továbbra is problémás lehet?

-

A Forma-1 2022-es szabályváltoztatásai leginkább az előzések számának növelése és a látvány fokozása érdekében következtek be.

Ezt főleg úgy igyekeztek elérni, hogy a szárnyak helyett a padlólemez generálja a leszorítóerő nagyobb részét. Ezáltal könnyebben tudják követni az autók egymást, ez részben be is igazolódott a hét folyamán zajló teszten, többen megerősítették, például Max Verstappen is. George Russell viszont tett némi kiegészítést, elmondta, hogy Lando Norrisszal próbálgatták, milyen lehet az előzés nehézsége most.

„Szerintem a követés könnyebb lett, de a szélárnyékhatás jelentősen csökkent” – árulta el a Mercedes pilótája. „Az előzéshez márpedig nyilván kell ez a kis előny, mert az egyenesekben tudsz előzni, a kanyarok előtt. Közelebbről tudunk követni, de a látottak alapján a szélárnyék hatása határozottan kevésbé hatékony. Várnunk kell és meglátjuk. Közvetlenül Lando mögé kerültem, egy-két autóhosszal voltam mögötte, és nem értem utol az egyenesben, szóval ez kissé aggasztó volt, de majd meglátjuk.”

Norris is megerősítette Russell vélekedését, de szerinte még várni kell, hogy ítéletet lehessen hirdetni: „Közelebbről tudunk követni, de a szélárnyék rosszabb, így egy pozitívum és egy negatívum is származik ebből. Jelenleg nem tudjuk, hogy melyik a nagyobb hatás, úgyhogy az első futamig még várnunk kell.”

Forrásf1i.com