KezdőlapFormula 1Kovalainen: Jó volt Hamilton csapattársának lenni, csakhogy véget vetett a karrieremnek

Kovalainen: Jó volt Hamilton csapattársának lenni, csakhogy véget vetett a karrieremnek

-

Heikki Kovalainen elismerte, hogy az a két szezon, melyben Lewis Hamilton csapattársaként versenyzett, gyakorlatilag teljesen lerombolta a karrierjét.

Kovalainen az F1 Beyond the Grid névre hallgató podcastjében beszélt erről és két közös évükről a McLarennél.

„Megvolt a lendületem, amikor a McLarenhez igazoltam. Az első Forma-1-es szezonom rosszul kezdődött, azonban a második félévben sikerült fordítanom, ezt pedig magammal tudtam vinni 2008-ra. Sajnos viszont ezt nem tudtam megtartani, és 2009-ben teljesen szétestem” – nyilatkozta a korábbi versenyző.

Az említett hanyatlás pedig nagyrészt Lewis Hamiltonnak volt köszönhető.

„Két remek szezonom volt vele, és sosem voltak igazán nagy problémáink. Talán azért sem, mert sosem jelentettem neki komoly kihívást. Sosem kellett ellenem mindent beleadnia. Mindig is gyorsabb volt nálam egy kicsit, mindent ki kellett hoznom magamból. Másfél évvel később pedig szimplán kifogytam az energiából. Nem esik nehezemre kijelenteni, hogy Lewis gyorsabb volt nálam. Ő az egyik, ha nem a legjobb pilóta valaha. Nagyon boldog vagyok, hogy vele versenyezhettem, ugyanakkor ő jelentette karrierem végét” – zárta gondolatát.