KezdőlapEnduranceKvjat: Nem kellene eltiltani az orosz sportolókat a háború miatt

Kvjat: Nem kellene eltiltani az orosz sportolókat a háború miatt

-

Az ex-F1-es Danyiil Kvjat szerint egyáltalán nem fair, hogy az orosz sportolók – köztük Nikita Mazepin is – eltiltással néznek szembe, miután az országuk háborút kezdeményezett Ukrajna ellen.

Az Nemzetközi Olimpiai Bizottság a hétfői nap folyamán egy közleményt adott ki, amiben az állt, hogy az orosz sportólokat eltiltják minden nemzetközi sporteseményen való részvételtől. Emiatt az FIA-nál is kénytelenek egy sürgősségi tárgyalást tartani, ugyanis a Forma-1 idei mezőnyében van orosz pilóta Nikita Mazepin személyében, akinek a helye így igencsak kérdéses.

Ha a Haas pilótáját eltiltanák minden egyes, az FIA által irányított kategóriában való részvételtől, akkor Kvjat WEC szezonja is veszélybe kerülne. A Toro Rosso, a Red Bull és az AlphaTauri egykori versenyzője a tervek szerint a G Drive csapatát erősítené 2022-ben, azonban a mostani háború az ő számításait is keresztülhúzhatja. Kvjat a közösségi média oldalán fejezte ki a nem tetszését az ügy kapcsán, miután Robert Shwartzman sem hagyta szó nélkül ezt a helyzetet.

„Remélhetőleg egy békés megoldással véget fog élni ez az egész és az Ukrajnában élő emberek újra békében élhetnek majd” – írta az orosz a közösségi média oldalán. „Biztos vagyok benne, hogy a két oldal képes lesz megegyezni egymással.”

„Ugyanakkor szeretném megragadni az alkalmat és felhívni a világ sportszövetségeit arra, hogy a politikának távol kellene maradnia a sporttól. Az orosz sportolók eltiltása a különböző sportoktól egyáltalán nem fair megoldás. Ez ugyanis szembemegy a sport két alappillérével: az egyenlőséggel és a békével.”

Az utóbbi napok eseményei alapján azonban nagy a valószínűsége azzal, hogy Mazepin és Kvjat idei tervei is füstbe mennek majd. A FIFA ugyanis határozatlan időre felfüggesztette az orosz klubcsapatokat és a labdarúgó válogatottat is a nemzetközi szerepléstől. Ez pedig egyáltalán nem jó hír az előbb említett két orosz pilóta számára.

Mazepin nemrégiben annyival kommentálta az eseményeket, hogy „most sok olyan dolog van a jövője kapcsán, amiről nem ő hoz majd döntéseket.”