A Lewis Hamilton kíséreteként Monacóba érkezett Kim Kardashian a verseny után is alakított, Charles Leclerc felesége, Alexandra Leclerc pedig elárulta, hogy rendszeresen lop.
Mint arról korábban beszámoltunk, Kim Kardashian, Lewis Hamilton barátnője – noha hivatalosan nem vállalták még fel a kapcsolatukat, gyakorlatilag nyílt titok, hogy együtt vannak – számos rajongót magára haragított azzal, hogy nem volt hajlandó nyilatkozni Martin Brundle-nak a Monacói Nagydíj rajtrácsán. A 45 esztendős híresség aztán a verseny után is magára irányította a figyelmet, és nemcsak azzal, hogy ott volt a dobogós ünneplésnél (Hamilton második lett a versenyen), hanem azzal is, hogy amikor véget ért a ceremónia, és a rajtrácson összegyűltek elkezdtek visszaszállingózni a paddockba, Kardashian nemes egyszerűséggel lenyúlta a Kimi Antonellinek odakészített törölközőt az 1-es rajtszámot magán hordozó kis dobogóról, hogy megtörölgesse vele a szemüvegét/arcát. Kardashiannak legyen mondva, mindez már a dobogós ünneplés után történt, azaz Antonellinek már nem volt szüksége a törölközőre, különben már korábban használta volna.
Eközben természetesen nemcsak Hamilton kedvese, hanem Charles Leclerc felesége, Alexandra Leclerc is végig ott volt Monacóban – arról is készültek videók, ahogyan a Ferrari garázsa fölött Kardashiannal beszélgetnek –, ő azonban nem tett olyasmit, ami megbotránkoztatta volna a rajongókat. Megjelent azonban a monacói hétvége során vele egy videó a Vogue oldalán, amelyben 10 percen át mesél arról, hogy mit szokott a táskájában hordani. Szó esik kutyajátékokról, napszemüvegről, nassolnivalóról és noteszekről is. Kiderült ugyanis Alexandra Leclerc-ről, hogy odavan a noteszekért és gyűjti azokat még akkor is, ha esetleg nem is ír beléjük semmit, mert sajnálja őket kinyitni vagy összefirkálni, úgyhogy többnyire üresen pihennek a táskájában.
És akkor itt jött a csavar, Leclerc-né ugyanis előrántott egy csokor lopott golyóstollat. „Itt vannak ezek a tollak, amit egy bizonyos hotelből lopok, amikor csak ott járok, mert ez a kedvencem, egyszerűen imádom, ahogy ír – mondta. – Nem mondhatom el, hogy melyik hotelből vannak, mert talán soha többet nem hívnak meg, de minden egyes alkalommal, amikor náluk vagyok, el fogom lopni ezeket, amit kicsit szégyellek, de nagyon jól passzol a kis szenvedélyemhez. Veszek egy kis noteszt, aztán lopok hozzá egy tollat. Mindegyikhez jár egy.”
A teljes videó alább nézhető meg:
