back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc az elmúlt öt évében soha nem érezte olyannak a Ferrarit, mint...

Leclerc az elmúlt öt évében soha nem érezte olyannak a Ferrarit, mint idén

-

A Japán Nagydíjon sikerrel véghez vitt egykiállásos stratégiája megerősítette Charles Leclerc-t abban, hogy a Ferrari idénre végre kijavította a csapatot évek óta hátráltató egyik nagy hiányosságát.

Bár 2022-ben volt olyan szezonja, amelyben a negyedik futamig már két futamgyőzelmet is számlált, az idén még csak egy dobogónál járó Leclerc mégis úgy gondolja, a mostani autója az eddigi legjobb versenykörülmények között. A monacói Szuzukában remek gumikezelésének köszönhetően tudta teljesíteni a távot egyetlen bokszkiállással úgy, hogy ezzel a 8. rajthelyét 4. pozícióra váltotta a célban. Rajta kívül csak a 13. helyen beérő Kevin Magnussen választott egykiállásos taktikát (leszámítva mindkettőjüknél az első kör piros zászlója alatt elvégzett „ingyenes” kerékcserét), de a Mercedes például menet közben látta be, hogy egy csere helyett hatékonyabb lesz a kettő.

„Amióta megérkeztem a Ferrarihoz, mindig az volt a trend, hogy nagyon gyorsak vagyunk az időmérőkön, de rendesen megszenvedünk a gumikezeléssel a versenyeken. A gumikkal való bánásmód szempontjából ez az eddigi legbiztatóbb évkezdetünk – egyszerűen könnyebb boldogulni az autóval” – mondta a Viaplaynek Leclerc, akinek állítását az eredményeiben látható aránytalanság is alátámasztja, hiszen 2019 óta 23 rajtelsőség mellett csak 5 futamgyőzelmet szerzett a Ferrarival.

„Nem az áll emögött, hogy mi, versenyzők valamit nagyon másképp csinálnánk, mint a múltban. Egyszerűen csak maga az autó jobban viselkedik, ami ígéretes jel a szezon hátralévő részére.”

Leclerc kéretlen rekordot tart azzal, hogy a 12 legutóbbi pole-ját egyaránt képtelen volt győzelemre váltani. Legutóbb 2022-ben Ausztráliában nyert az első rajthelyről, azóta a megnyert időmérőit másnap háromszor Sergio Pérez, kilencszer pedig Max Verstappen futamgyőzelme követte.