16.5 C
New York
kedd, április 15, 2025
KezdőlapFormula 1Leclerc örül, hogy a csapat lebeszélte az ötletéről, Hamiltont még a Mercedes...

Leclerc örül, hogy a csapat lebeszélte az ötletéről, Hamiltont még a Mercedes szelleme kísérti

-

Charles Leclerc és Lewis Hamilton úgy szereztek negyedik és ötödik helyet a Ferrarinak a Bahreini Nagydíjon, hogy a monacói érzése szerint mindent jól csinált, a brit viszont továbbra is elveszettnek érzi magát a korábbi Mercedeseihez képest nagyon eltérően működő autójában.

Négy versenyhétvége után még mindig nincs meg a Ferrari idei első dobogója, de a 4. és az 5. pozícióval immár a lehető legközelebb kerültek hozzá, a korábban Lando Norrist megelőző Leclerc ráadásul sokáig őrizte is a harmadik helyet, mígnem hat körrel a leintés előtt a lágyabb abroncsokon haladó Norris visszavette tőle azt. Az őt a rajtnál átugró George Russell befogásához viszont a verseny során nem került közel Leclerc.

„Nem vagyunk elég gyorsak, ez az összegzésem. A Mercedes sokkal jobban bánt a gumikkal, mi nem tudtuk volna ilyen sokáig az autónkon tartani a lágyakat. Szerintem mindent egész jól csináltam, és elég kiábrándító, hogy ez csak egy negyedik helyet ért” – nyilatkozta Leclerc.

A monacói versenyző az első bokszkiállása előtt a csapatrádióban kissé összekülönbözött a csapatával, miután közepes keveréket terveztek adni neki, ezáltal kétkiállásos taktikát választva, mígnem ő a kemény keverék újbóli megfontolására kérte őket. Végül nem hallgattak a pilóta érzéseire, és Leclerc utólag már örül, hogy nem sikerült érvényesítenie az akaratát.

„Különböző stratégiai opciókat beszéltünk át, ezek egyike volt az egyetlen kiállás. Én azt preferáltam volna, de örülök, hogy végül nem azt csináltuk, mert a későbbi biztonsági autó mellett nehéz lett volna jól kijönni belőle.”

Piastri a szezon első kétszeres győztese, Russell maga mögött tartotta a büntetéssel kezdő Norrist a célig

Hamilton az időmérőt követő önostorozó nyilatkozatok után már pozitívabban nyilatkozott a Sky Sportsnak a futam után, mert a 9. helyről indulva többet is előzve legjobb vasárnapi ferraris eredményét elérve lett ötödik, ugyanakkor nem rejtegeti azt a tényt, hogy még mindig rengeteg tanulnivalója van új autójáról. Mindenekelőtt pedig el kell hagynia a mercedeses sikerévek alatt felvett szokásait, amelyek használata a Ferrarinál nem vezet eredményre.

„Azt hiszem, minden emberen el tud uralkodni a megszokás hatalma. Én nagyon hosszú ideig egy bizonyos stílusban, egy bizonyos módon vezettem ugyanannál a csapatnál. Most viszont egy új autóra váltottam, amely nagyon eltérő vezetési stílust és beállításokat igényel. Itt a motorféket is használjuk, amit soha nem használtunk az előző csapatomnál. Itt Brembo fékeink vannak, én viszont egészen másokkal vezettem az elmúlt 15 évben. Ez az autó nagyon eltérő vezetési stílust követel, amihez fokozatosan alkalmazkodom” – mondta Hamiltont.

„A balansz megtalálása szintén nem egyszerű. Charles egy bizonyos beállítással kezd, és ki is tart mellette az egész hétvégére, én viszont a múlt hétvégén és most is nagy hátrányból kezdtem hozzá képest. Jobb munkát kell végeznem a versenyhétvégéken. Tudom, hogy képes vagyok rá, és meg is fogom tenni.”

„Megnyomtam a rádiót, kinyílt a DRS” – furcsa okból került veszélybe Russell második helye

- Hirdetés -
[adrotate group="10"]