back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc sem érti, mi történt: még el sem kezdtünk beszélni

Leclerc sem érti, mi történt: még el sem kezdtünk beszélni

-

Charles Leclerc nem érti honnan szedte az olasz sajtó, mennyi lesz a fizetése, és hány évet marad még a Ferrarinál.

Nemrég olyan hírek jelentek meg a sajtóban, mik szerint a monacói versenyző 2029-ig is maradhat a Scuderiánál, sőt ez idő alatt 160 millió euró is lehet a fizetése. Az itáliai média már tényként kezelte a pletykákat, ám az érintettek meglepődve olvasták a sorokat.

A 25 éves versenyzőnek ugyan imponál az, hogy más csapatokkal is szóba hozták, ám céljai továbbra is a vörösökhöz kötik.

„A pletykák, amik más csapatokhoz kötnek azt jelentik, hogy jól végzem a munkámat. Viszont én közömbös vagyok ezekkel kapcsolatban, mivel tudom mit akarok. Ám azt nem tudom, hogy mit vár tőlem a Ferrari. Az új szerződéssel kapcsolatos megbeszélések még el sem kezdődtek. Ennek ellenére számomra elég egyértelmű a helyzet. Imádom a Ferrarit és szeretnék velük bajnok lenni. Ez élvez nálam prioritást” – magyarázta Leclerc.

A monacói versenyző kiemelte, Frédéric Vasseurhöz fűződő barátsága is közrejátszik a maradási szándékában.

„Igen, a Ferrari iránti szeretetem mellett, ami mindig is ott volt és meg is marad, sok mindent osztok meg Freddel. A jövővel kapcsolatos terveim is köztük vannak. Sok mindenben egyetértünk. Tudom, hogy mi jön és van hitem.”